Nyolcvan éve eltűnt vadászpilótát találtak meg
Nyolcvan éve eltűnt második világháborús pilótát találtak meg szicíliai település közelében – derül ki a Cranfieldi Egyetem közleményéből.
Allan W. Knepper alhadnagy egy P–38 Lightning vadászrepülőgéppel indult bevetésre 1943. július 10-én, százada azt a feladatot kapta, hogy a levegőből támogassa az amerikai hadsereg szicíliai partra szállását. A 27 éves katona egy tunéziai bázisról szállt fel egy üléses járművével, amikor megközelítette célpontját, légvédelmi ágyúk erős tüzével találta szembe magát.
A becsapódás helyszíne azonban ismeretlen maradt az amerikai hadsereg számára, holttest hiányában pedig bevetés közben eltűnt személynek nyilvánították a fiatal tisztet.
A vadászgép roncsának lokációja 80 éven keresztül rejtély volt, nem rég azonban amerikai kutatók rábukkantak egy német háborús jelentésre, amely két P–38-es lezuhanásáról számol be részletesen. A dokumentum segítségével a régészek meg tudták határozni Knepper repülőjének feltételezett helyzetét, ahol aztán ásatásokba kezdtek.
A vizsgálatok megállapították, hogy a helyszínről vételezett minták valóban Knepper alhadnagyhoz köthetőket, így pont került egy több évtizedes rejtély végére. A pilóta maradványait visszaszállították szülővárosába, az idahói Lewistonba, ahol 2024 augusztusában el is temették.
The post Nyolcvan éve eltűnt vadászpilótát találtak meg first appeared on 24.hu.