Már forog a milliárdos állami támogatásból készülő Kabul művelet

Már forog a milliárdos állami támogatásból készülő Kabul művelet

Dyga Zsombor rendezésében augusztus elején kezdték el forgatni a Kabul művelet munkacímű akciófilmet – derült ki a Nemzeti Filmintézet közleményéből. A 2,8 milliárd forintos állami támogatásból készülő film a S.E.R.E.G. című, szintén a katonaságot népszerűsítő sorozat mellett ugyancsak a Magyar Honvédség szakmai támogatásával készül. A projekt a Sárkányok Produkció Kft. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciós partnerségében valósul meg.

Ahogy írják, a 47 napos forgatás fő helyszínei között a többi közt szerepel a kecskeméti katonai repülőtér, a honvédségi területen lévő újdörögdi romváros, a fóti homokbánya, a zsámbéki kőbánya, a Központi BM Kórház és a Budapesti Műszaki Egyetem. A fikciós elemekkel átszőtt Kabul művelet a hősiesen helytálló magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán Pajzs nevű katonai műveletet, amikor a Magyar Honvédség kihozott 540 embert, köztük 180 gyereket Afganisztánból, a NATO-erők kivonulása közepette.

Nemzeti Filmintézet

A Kabul művelet történetének középpontjában egy magyar orvosnő áll. Az akciófilm cselekményében a magyar katonák önfeláldozó küzdelme összefonódik a háborús városból kijutni próbáló civilek elkeseredett menekülésével. A film fináléjában, a káoszba süllyedő repülőtéren már nincs se törvény, se rend, csak a magyar katonák kitartása, hősiessége, embersége számít. Hatalmas lelki kihívás embernek maradni az embertelen körülmények között, de megéri, hiszen aki egy embert megment, az egy egész világot ment meg – írják a sillabuszban.

A rendező kiemelte:

A filmünk egy izgalmas és heroikus katonai hadművelet megrázó és felemelő története. Egy nagyszabású akciófilm látványos díszletek között, számos technikai kihívással, emberileg és színészileg is masszív pillanatokkal.

Lajos Tamás producer hangsúlyozta: „A Kabul művelet az afganisztáni katonai akció révén testközelből mutatja meg a Magyar Honvédség elhivatottságát és hősiességét. Katonáink bátorsága és kitartása – az extrém körülmények között – példaértékű. Ez a film tisztelgés a hazánkat szolgáló hősök előtt.”

„A közmédia egyik kiemelt feladata, hogy olyan alkotásokat támogasson, amelyek amellett, hogy ismeretterjesztő és szórakoztató jelleggel bírnak, maradandó értéket is képviselnek. Ezért is tölt el büszkeséggel bennünket, hogy a készülő film partnerei lehetünk” – fogalmazott Pető Zoltán, az MTVA általános vezérigazgató-helyettese. A Kabuli művelet előreláthatóan 2025 őszén kerül a magyar mozikba. Producere Lajos Tamás, forgatókönyvírója Horváth Áron, rendezője Dyga Zsombor (Aranyélet, Köntörfalak), operatőre Dobos Tamás, vágója Barsi Béla és Hack Júlia, látványtervezője Hujber Balázs, jelmeztervezője Donkó László.

The post Már forog a milliárdos állami támogatásból készülő Kabul művelet first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük