Konkoly Zsófia nyerte az első magyar aranyat a paralimpián

Konkoly Zsófia nyerte az első magyar aranyat a paralimpián

Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.

A 22 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – délelőtt megnyerte előfutamát, és a második legjobb idővel jutott az esti döntőbe, amelyben kiválóan versenyzett, és visszavágott a címvédő Lakeisha Pattersonnak, aki mögött három éve második volt.

A közel telt házas Paris La Défense Arénában Konkoly remekül osztotta be az erejét, 100 méternél még csak negyedikként fordult, majd feljött az élen tempózó Pattersonra.

A táv háromnegyedénél még mindig az ausztrál vezetett egy testhosszal, de aztán a magyar úszó nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, és előbb simán utolérte, majd le is hagyta riválisát, és végül parádés győzelmet aratott.

Pattersonnak ezúttal meg kellett elégednie az ezüsttel. A harmadik paralimpiáján szereplő, 100 méter pillangón címvédő Konkoly még 100 háton és 100 pillangón, valamint 200 vegyesen indul Párizsban.

Eredmény, S9, női 400 m gyors:

1. KONKOLY ZSÓFIA 4:39.78 p
2. Lakeisha Patterson (Ausztrália) 4:40.14
3. Vittoria Bianco (Olaszország) 4:47.55

The post Konkoly Zsófia nyerte az első magyar aranyat a paralimpián first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük