Kivételes helyzetben Orbán Viktor kedvenc lapja
Tíz éve a Story magazinnal osztotta meg Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, milyen fontos Orbán Viktornak a Nemzeti Sport.
Ha reggel nem akar felkelni, mondd azt, hogy van friss Nemzeti Sport, egyből kinyitja a szemét. Elsőnek kell olvasnia, volt rá példa, hogy kivasaltam, hogy ropogós legyen.
A HVG szerint a kormányfő személyesen írta alá, hogy kedvenc lapjánál nem kell csökkenteni az újságírók fizetését. A kormány néhány hete döntött a százszázalékos állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok működésének észszerűsítéséről. A cégeknek idén meg kell takarítaniuk a személyi jellegű ráfordításaik 5 százalékának 4 hónapra eső részével megegyező összeget, amit december 15-éig kell befizetniük a költségvetésbe.
A kormány a költségvetésben külön forrást különített el arra, hogy 2024-ben 10 ezer példányra előfizessen. Az indoklásból akkor kiderült, hogy az N.S. Média működésének biztosítására 2024-ben 1 milliárd 338 millió forintot szánnak. Az N. S. Média már megkapta 1,3 milliárd forintos állami támogatását, a kormány újabb döntése alapján pedig mentesül az 5 százalékos megtakarítási kötelezettség alól is.
Eredetileg 27 társaság kapott mentességet, ez a lista bővült a BVOP-hoz tartozó társaságokkal, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseit működtető céggel és a Nemzeti Sport kiadójával, amely fölött immár a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat.
A hetilap azt írja, az N. S. Média nyáron új ügyvezetőt is kapott. Bardóczy Gábor korábban a 2022-es kézilabda-Európa-bajnokság kormánybiztosa és a Nemzeti Sport Intézet megbízott főigazgatója volt, jelenleg a Magyar Kézilabda Szövetség tao-stratégiai tanácsadója. Orbán Viktor a napokban adott interjút a Nemzeti Sportnak, amelyben egy kérdésre válaszolva azt mondta, nem takarékoskodni kell, hanem észszerűen költeni: a sportban minden forintnak rendelkezésre kell állnia, amire szükség van.
Korábban Vadai Ágnes kérdezte arról kormányfőt, miért kell az államnak a veszteséges Nemzeti Sport, miért közérdek adófizetők pénzéből print formában fenntartani. Orbán Viktor akkor sem válaszolt, de a sportügyekért is felelős honvédelmi minisztere, Szalay-Bobrovniczky Kristóf levezette, a kormánynak az a célkitűzése, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljon a magyar, ami
elképzelhetetlen írott offline sport ismeretterjesztés és értékmegőrzés nélkül.
The post Kivételes helyzetben Orbán Viktor kedvenc lapja first appeared on 24.hu.