BM: Nem igaz, hogy a Madách igazgatója előre elmondta Maruzsának, hogy nem akarják elvenni a mobilokat

BM: Nem igaz, hogy a Madách igazgatója előre elmondta Maruzsának, hogy nem akarják elvenni a mobilokat

Tagadta a Belügyminisztérium a Telexnek küldött válaszában, hogy Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár tisztában volt azzal a sajtóhíreket megelőzően is, hogy a Madách Imre Gimnázium igazgatója nem tervezi elvenni a tanulóktól a mobiltelefonjaikat a tanítás kezdetén.

A lapnak frissen küldött válasz szerint megfelel a valóságnak, hogy Mészáros Csaba az egyeztetés alkalmával megemlítette, hogy a gimnázium honlapjára kitettek egy tájékoztatást a digitális eszközök iskolai használatáról, ám a tájékoztatót az államtitkárnak nem mutatta be, azt az államtitkár nem olvasta.

Mészáros a Facebookra hajnalban kitett bejegyzésében a többi között arról írt, hogy Maruzsának augusztus 22-én elmondta, hogy a közleményt, amelyben jelezték, hogy az iskola nem kívánja elvenni a diákoktól a mobilokat, kitették a honlapra, az államtitkárnak pedig sem akkor, sem később nem volt ellenvetése, mert „milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi.”

Mészáros szerint az ügyből azért lett a menesztéséhez vezető balhé, mert a sajtó botrányt csinált belőle, a minisztérium ezért lépett.

A BM szerint viszont mivel az államtitkár nem tudott a Madách Imre Gimnáziumban tervezett eljárásról, véleményt sem alkothatott róla, álláspontját nem fogalmazhatta meg, „általánosságban csak annyit mondott, hogy a rendelet azért kiváló, mert az a végrehajtás érdekében az igazgatóknak nagy mozgásteret biztosít.”

The post BM: Nem igaz, hogy a Madách igazgatója előre elmondta Maruzsának, hogy nem akarják elvenni a mobilokat first appeared on 24.hu.

Visited 2 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük