10 éves öccse előtt verte agyon vájlinggal és téglával a szomszédját a 16 éves öcsödi fiú – letartóztatták

10 éves öccse előtt verte agyon vájlinggal és téglával a szomszédját a 16 éves öcsödi fiú – letartóztatták

Letartóztatták azt a 16 éves fiút, aki néhány nappal ezelőtt egészen brutális módon végzett a 85 éves szomszédjával Öcsödön. A kamasznak drogra kellett a pénzt, ezért verte agyon az idős férfit.

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az emberöléssel gyanúsított fiatal beismerte a tettét, de annak részleteiről nem beszélt.

Az ügyész tájékoztatása szerint a 16 éves fiú hétfőn délután, a 10 éves testvérével megjelent a 85 éves szomszédja házánál, aki behívta őket. A házban a 16 éves fiú  egy ott talált fémvájlinggal,  seprűvel, gereblyével egészen brutálisan kivégezte a nyugdíjast, majd kivett 103 ezer forintot az áldozata zsebében lévő pénztárcából.

Ezt követően a kamasz magához vett az épület mellől egy téglát, visszament a házba, és olyan erővel ütlegelte tovább az idős férfit, hogy a tégla kettétört. Ezután a fiatal gyanúsított és a testvére elszaladt a helyszínről. A bíróság elrendelte az emberöléssel gyanúsított fiú letartóztatását. A döntést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

The post 10 éves öccse előtt verte agyon vájlinggal és téglával a szomszédját a 16 éves öcsödi fiú – letartóztatták first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük