Sírva könyörögtek a gyerekek, az apa elzavarta őket aludni, és órákig verte tovább az anyjukat

Sírva könyörögtek a gyerekek, az apa elzavarta őket aludni, és órákig verte tovább az anyjukat

Brutálisan összeverte a párját egy férfi a kisgyermekei előtt, majd megszökött a gyanúsítotti kihallgatása után. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt a szökésben lévő elkövető ellen.

Konkoly Thege László, a  Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője, lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy az elmúlt másfél évtizedben rendszeresek voltak a konfliktusok a 34 éves férfi és az élettársa között. A pár kapcsolatából három gyermek is született.

A legfiatalabb hat, a legidősebb pedig 12 éves volt a három és fél évvel ezelőtti bűncselekmény elkövetésekor. Az ominózus este az élettársak és a gyerekek lefeküdtek aludni a család közös hálószobájában. A felnőttek, féltékenység miatt, összeszólalkoztak, az apa ököllel ütni-verni kezdte a nőt, majd lerángatta az ágyról, és megrugdosta.

Az álmukból felriadt gyermekek sírva kérlelték az apjukat, hogy hagyja abba az édesanyjuk bántalmazását, ám férfit ez nem hatotta meg. Folytatta a kegyetlen verést, sőt közben rákiáltott a kicsikre, hogy aludjanak, különben ők is kapnak. A gyermekek erre úgy tettek, mintha aludnának, és nem hallanák a földön fekve védekezni próbáló anyjuk sírását, jajgatását. Mindez hajnalig tartott.

– közölte az ügyész.

Amikor a férfi lefeküdt aludni, akkor az asszony kiszökött a házból és értesítette a rendőröket. A nyomozással párhuzamosan zajló, gyermekvédelmi eljárás során a gyámhatóság ideiglenesen nevelőszülőknél helyezte el a három veszélyeztetett gyermeket, ami miatt az asszonynak, röviddel később, újabb bántalmazást kellett elszenvednie.

A járási ügyészség többrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, személyi szabadság megsértésének bűntettével, valamint becsületsértés vétségével vádolja az elkövetőt, akivel szemben letöltendő szabadságvesztést indítványozott. Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy szüntessék meg a férfi szülői felügyeleti jogát és kötelezzék őt a bűnügyi költségek megfizetésére.

The post Sírva könyörögtek a gyerekek, az apa elzavarta őket aludni, és órákig verte tovább az anyjukat first appeared on 24.hu.

Visited 2 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük