Öt évet kértek a halálos tömegszerencsétlenséget okozó traktorosra

Öt évet kértek a halálos tömegszerencsétlenséget okozó traktorosra

Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség a két évvel ezelőtti, berettyóújfalui tömegszerencsétlenséget okozó traktorossal szemben. A borzalmas balesetben ketten meghaltak, hatan súlyos, ketten pedig könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi traktorral vontatott egy nagyméretű, kivilágítatlan locsolóberendezést 2022. július 10-én, hajnalban, Berettyóújfalu külterületén. A vontatmány akkora volt, hogy kitakarta a traktor hátsó lámpáit.

ugyeszseg.hu

A traktoros mögött haladt egy mikrobusz, amelyben nyolcan utaztak. A vezető, az éjszakai, közvilágítás nélküli fényviszonyok miatt, nagyon későn észlelte a járműszerelvényt, s bár vészfékezett, ennek ellenére a vontatmány hátuljának ütközött. A locsolóberendezés leszakadt a traktorról, és felborult, míg a mikrobusz áttért a bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy kisteherautóval.

A baleset következtében a mikrobusz és a kistehergépkocsi vezetője is meghalt. A mikrobusz hat utasának nyolc napon túl gyógyuló, míg két utasnak könnyű sérülései lettek. Az ügyészség öt év fogházbüntetést kért a traktorosra, halálos tömegszerencsétlenséget eredményező, közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, azzal, hogy négy évre tiltsák el a közúti járművezetéstől is.

The post Öt évet kértek a halálos tömegszerencsétlenséget okozó traktorosra first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük