Nemcsak a vonatok késnek – csúszik a mini-Dubaj is

Nemcsak a vonatok késnek – csúszik a mini-Dubaj is

Június végén két tendert is indítottak az arab befektetőknek odaígért rákosrendezői vasúti terület megtisztítására, de még egyiket sem sikerült lezárni – írja szerdai cikkében a Népszava az Építési és Közlekedési Minisztériumtól kapott információira hivatkozva.

Mint írják,

a tárca az első tenderen a teljes vasúti terület 130 hektárjának kármentesítésére, fakivágására, cserjék, bokrok irtására, a meglévő épületek, vágányok, vezetékek bontására, továbbá az előzetesen 255 ezer tonnára becsült hulladék elszállítására és a megfelelő elhelyezésére keres vállalkozót maximum nettó 14 milliárd forintért.
A másik tender a felszín alatti szennyeződések feltárása, illetve stratégiai környezetvédelmi vizsgálat elvégzése a feladat, amelynek keretösszege nettó 5,9 milliárd forint.

A lap emlékeztet, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, már idén szeptemberben szeretnék átadni a területet a mini-Dubajt megálmodó arab befektetőknek fejlesztésre alkalmas állapotban, ám az ÉKM közlése alapján ez akár két évvel is későbbre csúszhat.

Az események felgyorsítására a MÁV Zrt. saját hatáskörben már áprilisában hozzálátott a növényzet eltávolításához, júliusban pedig a területen lévő, több mint 100 épület bontásához. Az ÉKM ezt azzal indokolta, hogy a bontási hulladék elszállítása sok időt vesz igénybe, másrészt az illegális hulladék halmokat sok esetben benőtte a növényzet, így a hulladék elszállítási munka megkezdése akadályokba ütközne – írja a Népszava, amely arra a kérdésére nem kapott választ, hogy a terület előkészítésével párhuzamosan megkezdődött-e a tervezés, egyeztet-e a kormány megbízottjával az emirátusi befektető, így továbbra is rejtély, mit épül majd a Hősök tere háta mögötti területen.

The post Nemcsak a vonatok késnek – csúszik a mini-Dubaj is first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük