Meztelenül is megtekinthető egy marseilles-i múzeum naturista kiállítása
A Naturista Paradicsomok című kiállítás meztelen látogatásait a Francia Naturista Szövetséggel partnerségben havonta egyszer, zárás után rendezik – írja a Guardian.
A naturizmus (vagy nudizmus) egyébként jellemzően arra utal, mikor kisebb-nagyobb közösségek olyan tevékenységeket végeznek együtt meztelenül (akár nyilvánosan, de inkább a természethez közel), amelynél egyébként nem lenne feltétlenül szükséges a ruha nélküli állapot.
A kiállításon többszáz fotó, film, magazin, festmény, szobor és egyéb műalkotás látható naturista közösségekből, valamint franciaországi és svájci köz- és magángyűjteményekből.
Franciaország a világ vezető turisztikai célpontja a naturisták számára: mérsékelt éghajlata és a három tenger jelenléte megkönnyítette a közösségek létrejöttét, amelyeknek – Svájc kivételével – kevés valódi párja van Európában, ahol a naturizmust inkább szabadabban, közösségeken kívül gyakorolják
– fogalmazott a múzeum. Szerintük napjainkban újra növekszik az érdeklődés a természetben való meztelenség iránt, ami általában kéz a kézben jár az egészséges életmóddal és a természetes gyógymódokkal.
A MuCEM kiállításának augusztusi meztelen rendezvényén két brit látogató, Kieren Parker-Hall és Alex Parry is részt vett, és az AFP-nek elmondták, különleges élmény volt a látogatás.
„Angliában nem sok naturista dolog van” – mondta a 28 éves Parker-Hall, aki Bathban dolgozik webfejlesztőként. Elárulta ennek okát is:
Hideg van.
A 30 éves Parry, egy bristoli ólomüvegművész egyetértett: „Angliában a meztelenséget egy kicsit bizarrnak, szégyenletesnek tartják” – mondta.
Bruno Saurez, a marseille-i naturista egyesület vezetője a látogatóknak elmondta, hogy a mozgalom Svájcban és Németországban alakult ki a 19. században. Franciaország első naturista csoportja 1930-ban szerveződött a délkeleti Provence régióban, majd az egész országban terjedni kezdett.
A kérdésre, hogy kötelező-e meztelennnek lenni az eseményen, a múzeum szóvivője azt válaszolta, nem kötelező, de lohikusnak tartják, hogy aki jegyet vesz a rendezvényre, az valamilyen szinten levetkőzik.
Ha valaki ezekben az órákban teljesen felöltözve jönne, az kissé furcsának tűnne
– mondta.
The post Meztelenül is megtekinthető egy marseilles-i múzeum naturista kiállítása first appeared on 24.hu.