MÁV-vezér: Műszaki probléma okozta a Keletinél történt vonatkisiklást
Egy független vizsgálat tárja fel a Keleti pályaudvarnál történt vonatkisiklás okait – mondta a MÁV kinevezett vezérigazgatója, Hegyi Zsolt, aki szerint azt már tudni lehet, hogy műszaki probléma miatt történt a baleset.
A vezérigazgatói posztot szeptember 1-től betöltő szakember Lázár János közlekedési miniszter két héttel ezelőtt bejelentett ötpontos akciótervének minden pontját fontosnak tartja (ezek között szerepel a közlekedést alapjoggá minősítése is – a szerk.), de ezek nem ugyanakkor fognak megvalósulni, mondta el az M1 szerda reggeli műsorában. A pályarekonstrukciók esetében például az a cél, hogy már 2025-től elinduljanak az építkezések, az új járművek beszerzése évekig tarthat, míg a használt vonatok vásárlása sokkal gyorsabb lehet, így ezek akár már jövőre megérkezhetnek.
Arra a felvetésre, miszerint egy nehéz időszakban veszi át a MÁV irányítását például a Keleti pályaudvaron történt kisiklás miatt, Hegyi Zsolt azt válaszolta, hogy a hibát elhárították, a közlekedés azóta folyamatos, ”mindig az a kérdés, hogy ebből a helyzetből tudunk-e általános következtetést levonni”. Mint mondta, az esetleges mulasztásokat vagy hibákat egy független vizsgálat tárja fel, így lesz ez a Keleti pályaudvarnál történt baleset kapcsán is, ezért erről egyelőre nem mondott többet. Hozzáfűzte, hogy gyors lépésekre van szükség az utasokkal való kommunikáció fejlesztése terén; gyorsítani és pontosítani kell az információkat az utasok felé különösen az ilyen havária esetekben.
Hegyi Zsolt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy azt már most is lehet tudni, hogy a kisiklást egy műszaki probléma okozta, de a konkrétumokat a független vizsgálat fogalmazza majd meg.
„Megelőző karbantartás most is van, az a kérdés, hogy tud-e ez jobb lenni, pontosabb lenni, szakszerűbb lenni és az adott körülményekre jobban reagálni” – emelte ki, hozzátéve, hogy a balesetek elhárításának fedezete a MÁV költségvetésében biztosítva van.
Mint megírtuk, a Keletinél történt vonatbaleset egy olyan váltókörzetnél történt, amelynek felújítását korábban már tervezték, de Lázár János tavaly lehúzta a megvalósítandó beruházások listájáról, ezért Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár szerint súlyos felelősség terheli a politikust a történtekért.
The post MÁV-vezér: Műszaki probléma okozta a Keletinél történt vonatkisiklást first appeared on 24.hu.