Magyar nap a US Openen, Marozsán Fábián és Bondár Anna is nyert

Magyar nap a US Openen, Marozsán Fábián és Bondár Anna is nyert

Marozsán Fábián és Bondár Anna is megnyerte első mérkőzését az amerikai nyílt teniszbajnokság főtábláján.

Marozsán a selejtezőből a főtáblára jutó szerb Hamad Medjedoviccsal (137) találkozott és 3 óra 16 percig tartó ötszettes csatában sikerült végül győznie. Az izgalmas meccs után sem dőlhet hátra a magyar teniszező, hiszen a következő fordulóban a világranglistán 5. helyen álló Danyiil Medvegyev vár rá, akinek nagyon megy a US Openen, hiszen tavaly döntős volt, 2021-ben pedig meg is nyerte a finálét.

Bondár Anna három játszmában győzte le az amerikai Bernarda Perát (79.), az első szettet végig uralta, stabilan, kevés hibával játszott és magabiztosan hozta adogatójátékait. Ellenfele már korántsem volt ennyire magabiztos, Bondár pedig 3:1-nél brékelőnybe került, amit magabiztosan őrzött meg. A folytatásra Pera megrázta magát, rögtön brékelt, majd 5:1-re elhúzott, ezek után pedig Bondár hiába nyert meg két játékot egymás után, az amerikai ki tudott egyenlíteni (3:6).

A döntőszettre megint nagyot változott a meccs képe, ezúttal a magyar teniszező kapta el a fonalat és alig tíz perc után már 3:0-ra vezetett. Bondár 4:2-ig kiegyensúlyozottan játszott, akkor azonban Pera nagyon közel került ahhoz, hogy visszavegye az elvesztett adogatást, de a magyar játékos két bréklabdát hárított és 5:2-re alakította az állást, majd 5:3-nál nagyon jól szervált és végül két óra alatt megnyerte a mérkőzést. Bondár a második körben a 15. helyen kiemelt orosz Anna Kalinszkaja ellen lép pályára.

Eredmények – US Open, 1. forduló

Férfiak:

Marozsán Fábián-Hamad Medjedovic (szerb) 2:6, 6:1, 3:6, 6:1, 6:4

Nők:

Bondár Anna-Bernarda Pera (amerikai) 6:3, 3:6, 6:3

The post Magyar nap a US Openen, Marozsán Fábián és Bondár Anna is nyert first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük