Hőségre és zivatarokra adtak ki figyelmeztetést

Hőségre és zivatarokra adtak ki figyelmeztetést

Az oroszág nagy részén a várható magas hőmérséklet miatt, a Dunántúl délnyugati felében a várható zivatarok miatt adott ki szerdára egyes fokozatú, sárga figyelmeztetést a Hungaromet. Ez alapján úgy tűnik, hogy a nyugati, valamint északi területek kivételével az ország tizenkét megyéjében várható 25 fok feletti középhőmérséklet, és legalább öt nyugati megyében, illetve kis eséllyel a délkeleti határ mentén alakulhat ki néhány zivatar a délutáni órákban viharos, általában 60-75 km/órás szél kíséretében.

A Kiderül napi jelentése szerint szerdán napos idő várható általában kevés felhővel. A Dunántúl nyugati, délnyugati részein képződhet több gomolyfelhő, amelyekből arrafelé előfordulhat zápor, zivatar, valamint esetleg a délkeleti határvidékre is besodródhat egy-egy zápor, zivatar. Az északkeleti szél elsősorban az Alföld keleti felén élénkül meg, emellett zivatarok környezetében lehetnek átmenetileg erős vagy viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.

The post Hőségre és zivatarokra adtak ki figyelmeztetést first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük