A „Családbarát ország” ügyében is nyomoz a NAV
A legfőbb ügyész Hadházy Ákos kérdésére árulta el, hogy a „Családbarát ország” és „A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése” című uniós pályázatokra nyújtott támogatások felhasználása ügyében a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi lgazgatósága nyomoz költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt.
Polt Péter közölte: a büntetőeljárás több, a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. által kötött szerződést is érint. Vizsgálják az igénybe vett támogatások megszerzésének, felhasználásának körülményeit. A nyomozás még felderítési szakban van, gyanúsítottat még nem hallgattak ki.
A független képviselő azt követően fordult Polt Péterhez, hogy az OLAF tájékoztatása szerint a
nemzeti hatóságok már megtették a megfelelő intézkedéseket, hogy megvédjék az Unió pénzügyi érdekeit.
Az ügyet korábban Hadházy Ákos jelentette az uniós csalásellenes hivatalnak, miután kiderült, néhány szórólap nyomtatása ürügyén évekre kibérelt egy egész nyomdát, fizette 19 dolgozó bérét a Családbarát Ország NKft., amivel
több százmillió forintot sikkasztottak el a gyermekek védelme ürügyén
a két érintett uniós projektből.
A 6,2 milliárdos „Családbarát ország”, és az 5,4 milliárdos „A koragyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése” nevezésű projektről Hadházy Ákos májusban azt írta, szerinte az 5,4 milliárdosból lopni nagy bűn, hiszen „konkrétan a bajban levő, sajátos nevelési igényű gyermekek ürügyén lopták a pénzeket”. A 444.hu akkor azt írta, hogy a Családbarát Ország NKft. még Kásler Miklós minisztersége idején, az Emmi engedélyével, a törvényi előírások ellenére nem írt ki közbeszerzést a nyomda és a gépek bérlésére.
The post A „Családbarát ország” ügyében is nyomoz a NAV first appeared on 24.hu.