Kulcsár Edina: Ennyi pici gyerek mellett, főleg nyári szünetben, nem tehetjük meg, hogy itthon maradunk
Augusztus 8-án született meg Varga Dion, Kulcsár Edina és G.w.M kisfia, és egyben második közös gyereke. Az influenszernek ez volt a negyedik szülése, ugyanis előző házasságából Szabó András Csutival is van két gyereke. Arról, hogy az elmúlt három hétben milyen volt az élete négygyerekes anyukaként, korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében írt.
Soha nem gondoltam volna, hogy nekem valaha ekkora családom lesz, és habár még új a dolog, minden pillanatával együtt imádom. Sokkal többször kell magamon erőt venni, hogy egy-egy nem túl pozitív töltetű érzés ne tudjon rajtam felülkerekedni. Ilyeneket akkor érzek, amikor a két nagyobb gyermekemet el kell vinnem valamilyen különórára vagy olyan helyre, ahova mindenkit nem tudok vinni
– fogalmazott Kulcsár, majd elárulta: ilyen alkalmakkor mindig azon jár az esze, vajon minden rendben van-e a többi gyerekével. Mint írta, igyekszik az ilyen gondolatokat minél hamarabb a háttérbe szorítani.
Tudom, hogy mindenki másképp csinálja. Sokan több hétig még nagyon levegőre sem mennek ki a pici babákkal, amivel nekem semmi bajom, hiszen ahhoz nekem semmi közöm. De mi ennyi pici gyerek mellett, főleg nyári szünetben, nem tehetjük meg, hogy itthon maradunk és nem visszük őket sehova. Az élet nem állt meg. Sőt!
– folytatta az influenszer, majd arról írt, hogy míg más, első babás családoknál ilyenkor általában lelassul az élet, náluk éppen, hogy felgyorsult.
És hogy nehéz-e most az élet? Korábban már írtam erről rövidebben. Akkor úgy fogalmaztam, hogy nem nehéz, mert nem nehézségként élem meg, de azóta eltelt jó pár nap… Eközben új helyzeteket is tapasztaltam, szóval megvizsgáltam ezt a kérdést egy kicsit más szemszögből is, és jelenleg teljesen máshogy látom, mint akkor!
– árulta el.
Kulcsár szerint lelkileg kell jól kezelni ezt a helyzetet, és ő a legnagyobb nehézséget abban látja, hogy minden gyerekével ugyanannyit tudjon foglalkozni, semelyikük ne érezze úgy, hogy rá kevesebb idő jut.
Szerintem kell még pár hét, hogy ki tudjam alakítani a megfelelő napirendet, főleg azért, mert kezdődik az óvoda
– írta Kulcsár Edina, aki szerint ez csak tovább nehezíti majd a dolgát, hiszen az ovikezdéssel egyidőben különórákra is járni fognak az idősebb gyerekei, miközben a ház körüli teendőkre és a munkára is időt kell majd szakítania.
The post Kulcsár Edina: Ennyi pici gyerek mellett, főleg nyári szünetben, nem tehetjük meg, hogy itthon maradunk first appeared on 24.hu.