Csalás miatt ül a vádlottak padján a tatabányai kórház frissen kinevezett igazgatója
Társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt 2020-ban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen az orvos ellen, akit a múlt hónapban Pintér Sándor belügyminiszter a tatabányai kórház igazgatójának nevezett ki – tudta meg a 24.hu. Virág József július 15-i hatállyal tölti be a Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház igazgatói posztját, miközben hetedrendű vádlottja a Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselő és társai ellen 2021-ben indult büntetőpernek.
A 22 vádpontot felsorakoztató büntetőügyben az elmúlt három évben számos tárgyalást tartottak, ám egyelőre nem született meg az elsőfokú ítélet sem, a tárgyalássorozat ősszel folytatódik – tájékoztatta lapunkat a Fővárosi Törvényszék.
Az ügyben, amelynek szálai több mint egy évtizedre nyúlnak vissza, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult nyomozás. A vád fókuszában Szegedi Csanád áll, aki 2012-ig a Jobbik EP-képviselője volt, majd függetlenként töltötte ki mandátumát. A vádirat szerint 2009 és 2014 között a képviselőként felhasználható támogatási összeg jelentős részét tulajdonította el, jogtalanul szerezhetett meg például utazási költségtérítést. Emellett Szegedi
Szegedi egyébként annak idején úgy mutatta be Virágot, hogy ő a Jobbik európai parlamenti csoportjának egészségügyi szakértője, a párt budapesti szervezetének kabinetvezetője.
A vádak alapján a volt képviselő részben önállóan, részben parlamenti asszisztenseivel – illetve az ügyletekbe bevont gazdasági társaságok vezetőinek segítségével – tévedésbe ejtette az Európai Parlament illetékes szerveit. Ezzel több, mint 155 millió forint vagyoni hátrányt okozhatott az EP költségvetésének. A bíróság tájékoztatása szerint Szegedi Csanádot
bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével,
háromrendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével,
továbbá kétrendbeli külföldi gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja az ügyészség.
Neményi Márton / 24.hu Szegedi Csanád a Jobbik rendezvényén a Deák téren 2012. március 15-én.
A politikusra öt év letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség beismerés esetére, ám mivel ez nem történt meg, öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik, ha bűnösnek találják. Az ügyészség ezenkívül 17 millió forint pénzbüntetés kiszabását és 78 millió forint vagyonelkobzást kérte.
Virág József szintén tagadta az ellene felhozott vádakat. Az ügyészség vele szemben másfél év felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte beismerés esetére, ám az nála is elmaradt, így
A vádak szerint Virág nagyjából 17 millió forint juttatásra tett szert jogtalanul, éppen ekkora vagyonelkobzást indítványoztak vele szemben.
Megkerestük az ügyben Virág Józsefet – aki onkológus, klinikai farmakológus, a daganatos betegségek specialistája, új intézményvezetői kinevezése előtt pedig a Budapesti Szent Margit Kórház megbízott főigazgatója volt –, de telefonon csak annyit közölt, hogy szabadságon van. Az igazgató szerint bármit nyilatkozik, azt az Országos Kórházi Főigazgatósággal (OKFŐ) egyeztetnie kell, és engedélyt kell kérnie. Kérdeztük arról is, tájékoztatta-e a Belügyminisztériumot vagy az OKFŐ-t a büntetőügyéről, ám azt mondta, erről sem beszélhet anélkül, hogy engedélyt kapott volna rá.
Mohai Balázs / MTI Virág József beolt egy férfit a koronavírus elleni vakcinával a fővárosi Szent Margit Kórház egyik oltópontján 2021. április 11-én.
Megkerestük az OKFŐ-t és a belügyi tárcát is kérdéseinkkel, ám csaknem két hét alatt sem írásban, sem telefonon nem adtak tájékoztatást. Elsősorban arról érdeklődtünk, tudtak-e arról, hogy a frissen kinevezett igazgató ellen bírósági szakaszban tartó büntetőeljárás van folyamatban.
Mint megírtuk, tavaly év vége óta komoly átrendeződés zajlik az adósságokban úszó kórházak vezetőségében. 2023 decemberében két tucat kórházvezetőt menesztett – köztük a tatabányait – december 31-i hatállyal a belügyminiszter és az akkor megbízott országos kórházi főigazgató. Nemrég kiderült, hogy tizenöt további kórház igazgatóját keresi Pintér Sándor.
The post Csalás miatt ül a vádlottak padján a tatabányai kórház frissen kinevezett igazgatója first appeared on 24.hu.