Új módszerrel csinálhat Kína vizet a Holdon
Új eljárást dolgoztak ki kínai tudósok, amellyel nagy mennyiségű vizet lehet előállítani holdi talajból – írja a Reuters a kínai CCTV állami televízió beszámolója alapján.
A szakértők olyan holdport használtak a módszer kifejlesztéséhet, amelyet még 2020-ban hozott a Fölre a Csang-o–5 űrszonda.
Az eljárás kidolgozásához 3 év kutatás kellett, és fontos alapja lehet a kínai űrprogram jövőbeni küldetéseihez.
A kínai űrügynökség 2035-re egy kezdetleges holdbázist tervez építeni, 2045-re pedig megalkotna egy, a Hold körül keringő űrállomást is. Mindehhez viszont elengedhetetlen, hogy a bázison lakó űrhajósok valahogy vízhez tudjanak jutni.
Az új procedúra segítségével egy tonna holdporból körülbelül 51-76 kilogramm víz nyerhető ki, ami nagyjából 50 ember napi folyadékigényét elégíti ki. Ez hatalmas előrelépés a kínai űrprogram számára, amelynek fejlődésére már többször felhívta a figyelmet Bill Nelson, a NASA igazgatója is, aki szerint az is lehetséges, hogy Kína minden más államot megelőzve építhet ki jelenlétet a Holdon, kisajátítva az égitest érőforrásokban gazdag területeit.
The post Új módszerrel csinálhat Kína vizet a Holdon first appeared on 24.hu.