A DK szerint már csak kettőt kell aludni, és megtudjuk, ki rendelte meg a Kiss László elleni eljárást
Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette,
dokumentum bizonyítja: a Kiss László elleni koncepciós eljárást a fideszes pártállam legfelső köreiből igényelték.
A párt közleménye szerint Vadai elmondta: „Olyan dokumentumok kerültek a birtokunkba, amelyek egyértelműen bizonyítják: a Kiss László óbudai polgármester elleni koncepciós eljárás nem a Központi Nyomozó Főügyészség szorgalmas munkájából keletkezett”. „Ennek a konstruált ügynek a létrehozására a fideszes pártállam felső köreiből fogalmaztak meg igényt”, fogalmazott.
A „politikai megrendelésről” a DK szerint bizonyítékuk is van, ám ezt csak 48 óra múlva fogják bemutatni a sajtónak, azaz, mint írták, „ennyi ideje van az érintett fideszeseknek, hogy önként jelentkezzenek”.
Kiss László júniusban újraválasztott óbudai polgármestert augusztus 14-én az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel gyanúsítják. Az ügyészség indítványára a Fővárosi Törvényszék augusztus 16-án rendelte el Kiss letartóztatását.
The post A DK szerint már csak kettőt kell aludni, és megtudjuk, ki rendelte meg a Kiss László elleni eljárást first appeared on 24.hu.