Letartóztatták a solingeni támadás feltételezett elkövetőjét
A német rendőrség letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy három embert megölt és további nyolcat megsebesített a pénteki solingeni késes támadásban – írja a BBC. Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány belügyminisztere szombaton azt nyilatkozta, a férfit egész nap keresték, de részleteket nem árult el. A Bild és a Spiegel német hírportálok arról számoltak be, hogy a vérfoltos, piszkos ruhában lévő gyanúsított feladta magát, ezt a tartományi belügyminisztérium szóvivője is megerősítette.
Az augusztus 23-i támadásban egy 56 és egy 67 éves férfi, valamint egy 56 éves nő vesztette életét. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára, ezt azonban bizonyítékkal nem támasztották alá.
Egy férfit a késelés helyszínéhez közeli menekültközpontban vettek őrizetbe szombaton, néhány órával korábban pedig egy 15 éves fiút tartóztattak le. A hatóságok szerint a tinédzser nem a fő gyanúsított, de állítólag tudott a közelgő támadásról.
Az elkövető válogatás nélkül szúrta meg a Solingen alapításának 650. évfordulója alkalmából rendezett fesztivál résztvevőit. A támadó kifejezetten áldozatai nyakát és torkát vette célba.
A Düsseldorftól mintegy 25 kilométerre fekvő, leginkább acéliparáról ismert Solingen 160 ezres. A péntek esti támadás után a háromnaposra tervezett ünnepséget lemondták.
The post Letartóztatták a solingeni támadás feltételezett elkövetőjét first appeared on 24.hu.