Bocsánatot kértek a káoszba fulladt budaörsi koncertet szervezői
A Supernova Techno Kft. bocsánatot kér a 2024. augusztus 24-ei, Budaörsi Reptéren megrendezett eseményen tapasztalt negatív élményekért. Cégünk prioritása, hogy a szórakozni vágyók rendezvényeinken a lehető legkomfortosabban érezzék magukat, ezért vendégeink visszajelzései alapján belső vizsgálatot indítunk a felelősök mihamarabbi megtalálásának érdekében
– írták a koncert szervezői vasárnap este a Facebookon.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, a népszerű dj, Boris Brejcha szombati koncertjén többen is rosszull lettek, azt követően rengetegen panaszkodtak a felelőtlen szervezésre, a környező lakosok pedig az éjszakába nyúló magas hangerőt tették szóvá.
A koncerten kollégánk is jelen volt, aki ugyan előre megvette a jegyet, mégis másfél órát kellett sorban állnia a tűző napon a bejutáshoz, majd újabb hosszú sorban állás következett, mire vizet tudott vásárolni (1999 forintért fél literenként). Olvasóink is hasonlóról számoltak be, a szervező és az esemény Facebook-oldalát ellepték az elégedetlen kommentek.
A beszámolók szerint többen próbáltak segítséget kérni, végül a helyszínre kivezérelt mentők nyittattak slagokat, hogy azokból adjanak inni. Többen a pultoknál zajló kiszolgálásra panaszkodtak, más a biztonsági szolgálattal kapcsolatban fogalmazott meg kritikát. Sokan végül a koncert vége előtt hazamentek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban szűkszavú választ adott a sajtómegkeresésekre, melyben azt írta, hogy Tevékenység Irányítási Központjába a hangos zenével összefüggésben több bejelentés is érkezett.
The post Bocsánatot kértek a káoszba fulladt budaörsi koncertet szervezői first appeared on 24.hu.