Szijjártó Péter mindeközben New Yorkban nevetgélt egy pedofilbotrányba keveredett bíborossal

Szijjártó Péter külügyminiszter New York-i látogatása során „hagyományos audiencián” járt Timothy Dolan bíborosnál, a New York-i főegyházmegye érsekénél, a külügyminiszter két videót is megosztott Facebook-oldalán a látogatásról, a másodikhoz azt írta:

Dolan bíboros formában van.

A felvételeken jókedvűen elnevetgélnek a felek, Dolan vendégét grappával és sörrel is megkínálta, míg Szijjártó egy órát ajándékozott a bíborosnak. Az mfor.hu azonban megjegyzi, hogy a kegyelmi botrány idején az időzítés főleg elég szerencsétlen, hiszen Timothy Dolanról 2012-ben kiderült, hogy korábbi, Milwaukee-i állomáshelyén az egyházmegye vezetőjeként hagyott jóvá 20 ezer dolláros „lelépési pénzeket” pedofilügyek miatt az egyházból távozni kényszerült papoknak.

Az egyházmegye akkor azt vallotta, hogy ezzel gyorsították fel a pedofília gyanújába keveredett papok távozását posztjukról. Miután Dolan New Yorkba távozott, a Milwaukee-i egyházmegye csődöt jelentett, miután 570 állítólagos áldozat állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy papok szexuálisan bántalmazták őket.

Hazánkban a kegyelmi botrány annak kapcsán robbant ki, hogy mint kiderült, Novák Katalin áprilisban adott kegyelmet K. Endrének. A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének tudomása volt arról, hogy az intézmény akkori igazgatója több gyereket is molesztált. K. Endre előre megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni a gyerekkel. A korábbi igazgatóhelyettest végül 3 év 4 hónap börtönre ítélték, az államfő közbenjárására viszont kegyelmet kapott.

A kegyelmi döntés miatt Orbán Viktor alkotmánymódosítást nyújtott be, a köztársasági elnök tanácsadói testületéből pedig egymás után távoznak a tagok, legutóbb Szörényi Levente jelentette be távozását, a zenész többek közt azt üzente Nováknak: „kérem, fontolja meg, hogy a kialakult helyzetben képes lehet-e még betölteni a nemzet egységét megtestesíteni hivatott pozíciót”.

The post Szijjártó Péter mindeközben New Yorkban nevetgélt egy pedofilbotrányba keveredett bíborossal first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük