Harry herceg megegyezett a Mirror kiadójával a lehallgatási ügyében

Péntek reggel folytatódott Harry herceg a Mirror Group Newspapers (MGN) lapkiadó elleni pere, amit azért indított, mert állítása szerint a bulvárbirodalom lapjai (például a Daily Mirror és a Sunday Mirror) gyerekkora óta jogellenesen gyűjtenek információt róla, aminek részeként egyebek mellett a privát telefonbeszélgetéseit is lehallgatták. A tárgyalás májusban kezdődött, a sussexi herceg júniusban tanúvallomást tett. A Legfelsőbb Bíróság decemberben kimondta, hogy az MGN valóban lehallgatta Harry herceget, és több mint 140 ezer fontos, átszámítva 62,5 millió forintnál is nagyobb összegű kártérítést ítélt meg neki.

Az ügy azonban még nem zárult le, maradt még pár megoldatlan kérdés, amiket a mai meghallgatáson tisztáznak. Ezek a perköltségek felosztása, valamint Harry herceg keresetében van még 115 olyan cikk, amikkel kapcsolatban a bíróság még nem hozott ítéletet. A herceg ügyvédei korábban további tárgyalásokat akartak ez ügyben, míg az MGN felajánlott egy meg nem nevezett összeget az eljárás rendezésére.

A BBC beszámolója szerint Harry herceg ügyvédje azt mondta a tárgyaláson,

a herceg megegyezett a Mirror Group Newspapers ellen benyújtott keresetének fennmaradó részeiről a vállalattal, és további kártérítést kapott tőlük.

Ennek összege körülbelül 400 ezer font (181,6 millió forint), amit a herceg a perköltségek rendezésére kap.

A lapkiadó közleményt adott ki a megegyezéssel kapcsolatban, amiben az áll: üdvözölték a decemberi döntést, és bocsánatot kérnek a visszaélésekért, azokért teljes felelősséget vállalnak és kártérítést fizetnek. Mint írják, örülnek a megállapodásnak, ami „lehetővé teszi vállalkozásunk számára, hogy továbblépjen a sok évvel ezelőtti események után, amelyekért bocsánatot kértünk”.

Harry herceg jog csapatának vezetője, David Sherborne a tárgyalás után az épület előtt olvasta fel Harry nyilatkozatát.

Minden, amiről azt mondtuk, hogy a Mirror-csoportnál történt, valójában megtörtént. Sőt, sokkal rosszabb volt a helyzet, ezt a bíróság a rendkívül elmarasztaló ítéletében is megállapította

– áll a közleményben, amiben a herceg ismét felszólította a hatóságokat, hogy a jogállamiság fenntartása érdekében indítsanak büntetőeljárást a kiadó tettei miatt.

A küldetésünk folytatódik. Hiszek abban a pozitív változásban, amit ez mindannyiunk számára hoz. Pontosan emiatt kezdtem bele, és ezért fogom a végsőkig folytatni

– tolmácsolta III. Károly másodszülött fiának szavait az ügyvédje.

Kapcsolódó
Harry herceg 24 órát töltött Londonban, már repül is haza
Vilmos herceggel nem is találkoztak a villámlátogatás során.

The post Harry herceg megegyezett a Mirror kiadójával a lehallgatási ügyében first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 2 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük