Sóskúti polgármester: A kormány már eldöntötte, hogy lesz akkumulátorbontó, és kész

Interjút adott az RTL Híradónak König Ferenc, Sóskút polgármestere. A Pest vármegyei faluban a szlovén Andrada csoport tervez 13 milliárd forintos beruházással akkumulátor-feldolgozót létrehozni. A gyárról szóló tájékoztató január végén botrányba fulladt. Egy napra rá a Tárnokon tartottak parázshangulatú falugyűlést, ahol a környékbeli polgármester is kifejezték aggodalmukat.

König a híradónak nyilatkozva elmondta, hogy akárhogy tiltakoznak a helyi lakosok és az ellenzéki pártok, a kormány már eldöntötte, hogy lesz akkumulátorbontó, és kész.

Ez a gyár idejöhet, és bármennyi gyár idejöhet, ha a kormány úgy dönt. És itt a probléma, hogy bármit döntünk bármiről, a kormány ezt bármikor átírhatja, mert azt mondja, hogy ezen a helyrajzi számon ez egy kiemelt beruházási terület, és ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen

– vélekedett König, aki egészen addig a nevét sem hallotta a szlovén cégnek, amíg fel nem hívták a Nemzeti Befektetési Ügynökségből (HIPA). Elmondta azt is, hogy a magyar kormány kész helyzet elé állította őt, ahogy korábban más települések vezetőit is.

Mert a kormány nem engedheti meg magának, hogy itt népszavazások legyenek, mert valakinek biztos problémája lenne mindennel. Ettől a pillanattól kezdve nem tudna a kormány semmit Magyarországra hozni. Mert nem. Ezt nem engedi meg a kormány

– fogalmazott, hozzátéve, hogy neki mint polgármesternek vagy a sóskúti képviselő-testületnek szerinte semmilyen beleszólása nincs és nem is volt az ügyben.

Nemsokára tájékoztatni fogjuk a lakosságot, hogy nem kellett ez a púp a hátunkra

– mondta König, kiemelve, hogy a településnek elve nincs is szüksége a szlovén akkumulátorbontóra, mivel náluk 2 százalék helyett csak 1,5 százalékos az iparűzési adó, ráadásul még kedvezményeket is adnak az ide települő cégeknek.

Az Andrada azt ígérte, hogy a beruházással 160 új munkahelyet teremtenek, képzett magyar szakembereket fognak alkalmazni, és az üzem a szükséges engedélyek megszerzését követően, február végén meg is kezdi működését. Arra, hogy egy hónapon belül beinduljon az üzem, König is lát esélyt.

A polgármester szerint a tiltakozók eltévesztették a címet, és a Bem térre vagy a Budai Várba kéne vonulniuk. Arra a kérdésre, hogy szerinte hol döntöttek a sóskúti akkumulátorüzemről, König úgy felelt,

fönt, a jó Isten alatt közvetlenül.

König attól tart, hogy Gödhöz hasonlóan Sóskúttól is elvehetik az iparűzési adót.

Kapcsolódó
Nem állna meg Sóskútnál a szlovén csúcs-akkumulátorgyártó
Eddig szlovén magánszemélyekről volt szó, de az Andrada  befektetői között van a legnagyobb szlovén akkumulátorgyár is. Úgy fest, egész hálózatot hoznának létre feldolgozóüzemekből.

The post Sóskúti polgármester: A kormány már eldöntötte, hogy lesz akkumulátorbontó, és kész first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük