Nem indulhat az elnökválasztáson Putyin egyetlen komoly kihívója

Elutasított az orosz választási bizottság Borisz Nagyezsgyin jelöltségét – közölte csütörtökön a Vlagyimir Putyinnal és az ukrajna ellen vívott háborúval kritikus orosz ellenzéki elnökjelölt a közösségi médiában a BBC News híradása szerint.

A mérsékelt elnökjelölt megpróbálta ugyan megtámadni a választási bizottság állítását, miszerint az általa benyújtott aláírások több mint tizenöt százaléka érvénytelen volt, de – mint közölte – a jelöltségét így is elutasították.

Nagyezsgyin hozzátette: a választási bizottság elutasító határozatát megtámadja a legfelsőbb bíróságon.

Borisz Nagyezsgyin az orosz mérsékelt, liberális-konzervatív politika régi motorosának mondható, a jelöléshez szükséges számú aláírást a Polgári Kezdeményezések Pártja nevű jobboldali liberális formáció színeiben sikerült megszereznie, és január utolsó napján le is adta a szükséges százezer aláírást.

A hatvanéves Nagyezsgyin többször volt képviselő helyhatósági szinten, egyszer pedig az orosz törvényhozásba is bekerült. Nyíltan beszél arról, hogy elutasítja Putyin rendszerét, és megválasztása esetén békét kötne Ukrajnával. Jóllehet, a Krím Oroszországhoz csatolását ő is támogatta.

Több mint kétszázezer aláírást gyűjtöttem össze szerte Oroszországban. A gyűjtést nyíltan és becsületesen végeztük

– kommentálta a történteket Putyin egyetlen komolyan vehető kihívója.

Kapcsolódó
Békét kötne Ukrajnával, szövetkezett Navalnijjal és még nincs börtönben Putyin kihívója
A Kreml Vlagyimir Putyin totális, 80 százalék feletti győzelmét várja a márciusi elnökválasztáson, a terv azonban borulni látszik. Borisz Nagyezsdinnek ugyanis megengedték, hogy jelöltesse magát, az alternatívát váró oroszok pedig kígyózó sorokban indultak meg, hogy biztosítsák támogatásukról a mérsékelt, liberális-konzervatív politikai irány régi motorosát.

The post Nem indulhat az elnökválasztáson Putyin egyetlen komoly kihívója first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük