Rejtélyes hajóroncsot mosott partra a tenger

Rejtélyes hajóroncsot mosott partra a tenger egy Kanadai szigeten – írja az AFP. A szakértők szerint a jármű a 19. századból származhat, és jelenleg azon dolgoznak, hogy feltárják titokzatos múltját.

A régészeknek sietve kellett a helyszínre érkezniük, hogy még azelőtt megszerezhessék a hajó egyes darabjait, mielőtt a roncsot a hullámok visszarángatják a tenger mélyére.

A mintegy 30 méter hosszú roncsból végül néhány fadeszkát, a hajógerinc burkolatából származó fémet és más apróbb darabkákat sikerült megkaparintaniuk, amelyeket aztán egy laboratóriumba küldtek vizsgálatra. A kutatók azt remélik, hogy sikerül megállapítaniuk a fa fajtáját és a fém összetételét, illetve hogy ezek alapján kideríthetik, pontosan mikor és hol is készülhetett a jármű. A tesztek eredményeire azonban valószínűleg még hónapokat kell várni.

A hajót egyébként Új-Fundland szigetén találták meg január végén, ahol a szakértők szerint meglehetősen gyakoriak a régi hajóroncsok. A közeli vizeket ugyanis évszázadok óta használják az európai hajók, közülük pedig több ezer futott zátonyra a sziget partjainál fekvő sziklákon.

A maradványok felfedezése óta sokan látogattak el Új-Fundlandra, hogy saját szemükkel is láthassák a történelmi járművet.

Kapcsolódó
130 éve elveszett hajó roncsára bukkantak
Az Africa nyom nélkül veszett el 11 fős legénységével együtt.

The post Rejtélyes hajóroncsot mosott partra a tenger first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük