Megrendítő – Így búcsúzott a barátja Benedek Miklóstól

Benedek Miklós január 9-én hunyt el, a halála pedig az egész művészvilágot mélyen érintette. Temetésére február 6-án került sor, ahol közeli barátja, Blaskó Péter megrendítő szavakkal köszönt el tőle, amit a Nemzeti Színház honlapjára került fel:

„Drága Miklós! Drága Barátom!

Szilveszter napján még írtam neked újévi köszöntőt: Drága Micu! Nagyon boldog újévet kívánunk nektek, legfőképpen jó egészséget, örömöt, békességet!

Évát is, Téged is sok szeretettel ölelünk. Péter, Andrea.

Nem tudtam, hogy már úton vagy az elmúlás felé. Az utóbbi időben gyakrabban beszéltünk telefonon, aggódva egymás egészségéért. Lelkesen beszéltél készülő könyvedről – Megírok benne mindent! – mondtad. Gondolom, sok olyat is, ami fájt, amiről mindig elegánsan hallgattál.

Az elegancia, a tartás, az ízlés, mind-mind a lényedből fakadt. Egyenes voltál, inkább befelé forduló, magad emésztő alkat, a hozzád tartozó, kesernyés, szarkasztikus humorral, mely sokszor fordult felszabadító, közös nevetésekbe.

Még láthattam az Imposztorban remeklő, Bogusławskidat, a közönség szűnni nem akaró tapssal ünnepelt. És az a rengeteg közös siker a Katonában. A világ fővárosaiban aratott óriási sikerek, a Catullus Párizsban, az Odeonban, a Te főszerepléseddel. Nagy színész voltál Miklós, a Nemzet Színésze, a legnagyobbak közül való. A színház volt az életed. Meg a tanítás, a fiatalok! Tanítványaid rajongtak érted, igazi Mester voltál, példa, minta, tekintély. Aztán a közös éveink: a Főiskola, a Hevesi Sándor téri Nemzeti, a Katona, aztán újra a Nemzeti, sok-sok közös emlék kavarog bennem és az a szeretet és tisztelet, mellyel mindig is gondoltam és gondolni fogok Rád.

Most már míg élek itt maradsz a szívemben, a lelkemben. Majd a rohanó idő, a hiányod fogja megmutatni, hogy ki voltál. Azt a minőséget, azt az emberi tartást, azt a művészi odaadást, amellyel éltél, léteztél és képviselted azt, ami múlandó, ami már nincs, ami Te voltál.

Drága Miklós! Drága Micu! Drága Barátom!

Nyugodj békében, nyugosszon angyal, éneklő sereg!”

Kiemelt kép: Schumy Csaba, Vörös Szilárd/fotocentral.hu

The post Megrendítő – Így búcsúzott a barátja Benedek Miklóstól first appeared on Story.

Read More

Visited 2 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük