Lenyűgözőek a légi csaták, de A levegő urai így sem érhet Az elit alakulat nyomába

Kevés sorozat mondhat magáénak olyan egységesen pozitív kritikai visszhangot, mint amilyen Az elit alakulat (Band of Brothers) című sorozatnak jutott. Tom Hanks és Steven Spielberg kultikus minisorozata egyike volt azoknak az ezredfordulós tévés produkcióknak, amelyek új fejezetet nyitottak a sokáig lenézett tévésorozatok történelmében. Az a sorozat az Easy nevű deszantos század útját követte végig a második világháború európai hadszínterén, az amerikai kiképzőtábortól a D-napon keresztül egészen a Sasfészek bevételéig. Nemcsak, hogy addig nem látott vizuális megjelenésű sorozat volt, kitűnő színészi alakításokkal, de az alkotók még filmben is ritka energiát fordítottak a történeti hűségre, és egy szokatlan megoldással a sorozatban ábrázolt események a készítéskor még élő veteránjait is beemelték a sorozatba.

Segített persze az HBO akkoriban páratlan költségvetése is, és Az elit alakulat igazi kritikai és közönségsiker lett. Alig egy évtizeddel később érkezett a csendes-óceáni hadszíntéren játszódó The Pacific – A hős alakulat, mely már több okból sem volt képes ugyanarra a hatásra, de ettől még nem is okozott csalódást. Most pedig itt a harmadik fejezet, a légi hadviselésre, azon belül is a bombázó pilótákra koncentráló A levegő urai (The Masters of Air), amely már az Apple TV+-nak köszönhetően készülhetett hatalmas, 250-300 millió dollár körüli büdzséből – ez legalább a duplája Az elit alakulat költségvetésének.

Apple Tv+

A sorozatban Spielberg és Hanks executive producerként működtek közre, azaz itt nem ők az alkotók, ez a feladat itt Az elit alakulatban két részt író John Orloffnak, illetve egy másik iparági veteránnak, John Shibannak jutott. Míg a Pacific esetében nem sikerült Az elit alakulatéhoz mérhető színészgárdát összeállítani, most újra nem lehet panasz, hiszen itt van az Elvis-filmmel hírnevet szerző Austin Butler, továbbá a számos film- és sorozatszerepből ismer Callum Turner, Barry Keoghan és Anthony Boyle is látható a további főbb szerepekben, és olyan sztárrendező is jegyez pár epizódot, mint Cary Joji Fukunaga.

Ennek a sorozatnak a főhőse a csak „véres századiknak” nevezett bombázó egység, melynek sorsát Donald L. Miller Masters of the Air: America’s Bomber Boys Who Fought the Air War Against Nazi Germany című könyvéből ismerhettük meg, és amely hírhedten magas arányban veszített gépeket és embereket végig a háború folyamán. A B-17 Flying Fortress (Repülő Erőd) bombázógépekből álló egységet hiába védte több géppuska is, gyakorlatilag védtelen volt a szemből támadó német vadászgépekkel szemben, ezért kizárólag szoros kötelékben repülve volt hatékony, és a legénység még akkor is sokszor csak a jó szerencséjében bízhatott.

Apple Tv+

Ez pedig azt jelenti, egy olyan egységet követhetünk kilenc epizódon keresztül, amelyben óriási a fluktuáció, hiszen az emberek több mint háromnegyedét elveszítette (ebbe a sebesültek és a fogságba esettek is beletartoznak). Az alkotók ezúttal is emberfeletti munkát fektettek a hitelességre és a látványra: Orloff egy évet töltött csak az előkészítéssel, ami több mint harminc könyv, magazin és napló elolvasását, archívumok átnézését, valamint bázisok, repülőterek és múzeumok felkeresését jelentette az óceán mindkét partján. Modellezték a gépeket, a színészeket kéthetes kiképzésre küldték, és igyekeztek a lehető legnagyobb hitelességre törekedni a pilóták öngyújtójáig bezárólag.

És a látványra nem is lehet panasz – még ha esetleg vannak is, akiknek sok a CGI –, mert nemcsak a harci jelenetek elképesztőek, hanem az egész sorozat megjelenése parádés. Ami pedig a bevetéseket illeti, az tényleg lélegzetelállító: készült jó pár film a háború légi hadszínteréről, de egyikből sem jön át ennyire, milyen is lehetett sok ezer kilométer magasban reménykedni abban, hogy talán sikerül túlélni ezt a kalandot. Igaz, a nézői empátiára nincs jó hatással, hogy különösen az elején fogalmunk sincs, kit látunk éppen, kit találtak el a maszkkal eltakart pilóták közül és kit nem, főleg, hogy még a főhősöknek se nagyon volt idejük arra, hogy szívünkhöz nőjenek.

Apple Tv+

Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy az egyik főszereplőt (Austin Butler) Bucknak becézik, a másikat (Callum Turner) pedig Buckynak. Az igazi probléma viszont az, hogy a készítők a jelek szerint akkora energiát fordítottak a látványra, hogy pont a forgatókönyvre nem jutott belőle, és nem sikerült valósnak ható karaktereket létrehozniuk. Butler ugyan elképesztően jó pasi a pilótadzsekijében és a belőtt sérójával, de nagyjából ennyibe ki is merül a szerepe, ami pedig izgalmas lehetett volna benne (a többiekkel ellentétben nem érdeklik a sportok), azt egy kis konyhapszichologizálással gyorsan ki is nyírják. Turner pont az ellentéte: harsány, nagypofájú és néha kifejezetten ellenszenves, ami az első három epizód alatt nem is nagyon változik. Egyedül a légi betegséggel küzdő navigátor, Crosby (Anthony Boyle) figurája tűnik kicsit is érdekesnek, a többiek csak úgy jelen vannak, akár meghalni mennek, akár mulatni.

Még problémásabb, hogy a sorozat mintha nem akarna foglalkozni a kényes ügyekkel:

az amerikai légierő a háború folyamán az éjszaka támadó britekkel szemben fényes nappal bombázott, annyira bízott a Norden-célzókészülékben, amely elvileg segített a bombák pontos célba juttatásában. A Nordennek azonban csak a marketingje volt jó, és a B–17-esek nem voltak sokkal pontosabbak, mint a vakon bombázó britek, cserébe sokkal hálásabb célpontot nyújtottak napközben.

Ezt a sorozat érinti ugyan, de szóba se kerül, hogy maguk a pilóták esetleg megkérdőjeleznék a parancs ésszerűségét, hanem egy rém kellemetlen jelenetben arrogáns brit pilóták hozzák fel az ügyet, mire az amerikaiak tényleg képesek azt válaszolni, hogy számukra az a fontos, minél kevesebb ártatlan áldozat legyen (a valóságban a Nordenbe ölt dollármilliók jelentették a fő okot, és akkor a vitatható pontosságról még nem is beszéltünk). A jelenet végén ráadásul az amerikai hősök jól meg is leckéztetik a kekeckedő briteket (akik nem mellesleg akkor már három éve élet-halál harcot vívnak a Luftwaffe ellen, de erről a sorozat szót sem ejt), miközben nem nagyon firtatja senki a vezérkar döntései mögött húzódó logikát. Pedig vitatható döntésből akad bőséggel, például amikor a harmadik részben egész Európa fölött végig kell repülniük a B–17-eseknek egy vakmerő, de valójában már-már kamikaze akció keretében. A fiúk azonban nem morgolódnak, és semmi jele annak sem, hogy a hadseregben bármilyen véleménykülönbség lenne a tisztek között.

Vagyis amíg Az elit alakulatnak a karakterek életre keltése is tökéletesen sikerült a pazar látványvilág mellett, addig A levegő urai sajnos megmarad a régi amerikai háborús filmek közhelyes hősábrázolása mellett (nem is mondtuk, hogy döglenek a pilótákért a nők, és imádják őket a bázis környékén lófráló gyerekek is!), és legalábbis az első epizódokban nem sikerült tartalommal megtölteni a kereteket, hiába szól gyakran pátoszos zene a jelenetek alatt. Nyilván nem könnyű a helyzetük, hiszen a szárazföldi harcokkal ellentétben a bombázó repülők bevetései eléggé egyhangúak: a második részre már kevés újat tudnak mutatni, de pont ezért lett volna fontos, hogy hús-vér embereket lássunk repkedni. Mert ennek híján már az sem érdekes annyira, ami két bevetés között történik velük a bázison.

Az, hogy A levegő urai mindezek ellenére is nézhető és sokszor élvezetes marad, tényleg a spielbergi látványvilágnak köszönhető, amely még ma, a horribilis összegekből készülő tévésorozatok korában is kivételesnek hat.

A sorozat minden ügyetlenségével és hibájával együtt is vissza tudja adni, milyen sors várt erre az egységre, és úgy általában a pilótákra a második világháború légi csatáiban. Tény viszont, hogy az első három részben még nem nagyon látjuk a másik oldalt, az elefánt a szobában pedig a bombázások hatása a polgári lakosságra – csak remélni tudjuk, hogy a hátralévő részekben ezt is érinteni fogják az alkotók. Mert a stratégiai bombázások ugyan eredményesen bénították meg fokról fokra a német hadiipart, de közben addig elképzelhetetlen pusztítást és szenvedést is okoztak a civil lakosság körében, és messze nem csak Németországban, hanem a megszállt területeken is. Az elit alakulat annak idején azért is volt nagy siker, mert nem hajolt el a kényes kérdések elől sem. A levegő urai azonban ebből szempontból sem mérhető egyelőre a nagy elődhöz.

Ezért inkább érdemes egy nagyívű, nagy alapossággal készült akciósorozatként tekinteni rá, a dokumentarista hitelesség viszont, amely az elődöt annyira kivételessé tette, sajnos menet közben elveszett valahol. Amennyire úttörő és kivételes sorozat volt Az elit alakulat 2001-ben, olyannyira hat A levegő urai konzervatívnak, sőt, néha egyenesen régimódinak 2024-ben.

A levegő urai, 2024, 3 epizód látható már az Apple TV+-on. 24.hu: 7/10

The post Lenyűgözőek a légi csaták, de A levegő urai így sem érhet Az elit alakulat nyomába first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 2 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük