Bundát sejtett az Aldi nyereményjátékánál olvasónk – megváltoztatták a szabályt

A játék ideje alatt – január 25. és február 21. között – 2024 darab nyereményt (vásárlási utalványokat,  tárgynyereményeket, összesen 30 millió forint összértékben) sorsol ki az Aldi a blokkot feltöltő vásárlóik között. A napi sorsoláson (amelyen A.-ék a játék első napjaiban ötször nyertek egymás után) a nyeremény a 10 ezer forintos vásárlási utalvány, amiből naponta 71-et sorsolnak ki a blokkfeltöltők között.

Az első öt napi nyereménylistán A. Sándor neve háromszor, A. Sándornéé pedig kétszer szerepelt – ezt találta gyanúsnak, életszerűtlennek olvasónk, gondolván, nem lehet, hogy egy házaspár minden nap nyer, amikor az országban rengetegen tölthették fel a blokkjukat. (Megjegyezzük, mivel a listán csak nevek szerepelnek ABC-sorrendben, nem lehet biztosan tudni, hogy a két A. valóban férj és feleség-e.)

Az Aldi nem reagált kérdésünkre, tudják-e, hogy a szerencsés A. Sándor és A. Sándorné egymás házastársa-e, illetve hogy ugyanazokról a személyekről van-e szó az első öt nap nyerteseinél, bár az, hogy azonos nevű, de különböző személyek nyerjenek zsinórban öt napon át, talán még valószínűtlenebb.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Tíz zsemle tíz blokkal belefér?

Olvasónk január 30-án azt írta, az Aldi nem korlátozza, hogy hány blokkot lehet naponta feltölteni. Ebből kiindulva szerinte az sem tilos, hogy valaki tíz zsemlét tíz tranzakcióval vegyen meg, és ezzel megtízszerezze nyerési esélyeit. Kérdeztük az Alditól, valóban belefér-e, amit az olvasó felvetett, és vajon ilyenkor szól-e a pénztáros. Belefér-e, hogy egy család szétdobja az aktuális vásárlását több részre, hogy növelje a nyerési esélyeit? Vagy az, hogy valaki óránként menjen vásárolni egy-egy tételt, hogy növelje a nyerési esélyeit? Tudakoltuk azt is, hogy aki szeretne játszani, az összegtől függetlenül tényleg akárhány blokkot feltölthet-e naponta.

Azt írták, minden a játék ideje alatt kibocsátott számla részt vehet a játékban, összeghatártól függetlenül, mivel az áruházlánc minden vásárlója számára szeretné megadni a lehetőséget, hogy nyereményjátékán részt vegyen. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy a kapott blokkon szereplő adatokat feltöltik a diszkontlánc weboldalán vagy applikációján keresztül. Ez alapján tehát mehet a tíz zsemle a tíz blokkal.

Megváltoztatták a játékszabályt

Válaszukban aztán beszédes fordulattal éltek, azt írták, az aktuális játékszabályzat szerint egy játékos naponta legfeljebb öt különböző blokk adatait töltheti fel. Megnéztük a szabályzatot, mire utalhattak azzal, hogy az aktuális verzió szerint maximum öt különböző blokkot lehet feltölteni egy nap. Így tudtuk meg, hogy a német diszkontlánc változtatott a játékszabályzaton, és dőlt betűvel ki is emelte a változtatást.

Kiderült, hogy olvasónk januárban jól értelmezte a szabályzatot, mert február 2-áig a vásárlók tényleg bármennyi blokkot regisztrálhattak egy nap. Viszont február 3-ától megváltoztatták a szabályzatot, és napi ötben maximálták a feltölthető blokkok számát, a többi feltöltött blokkot kizárják a játékból.

De nemcsak ezen változtattak, hanem más részletszabályokat is betettek, így azt, hogy

egy vásárlást igazoló blokk adatait csak egyszer lehet érvényesen feltölteni.
Ha valaki több „pályázatot” kíván feltölteni, mindhez külön, önálló blokkon dokumentált, tetszőleges értékű önálló vásárlás szükséges.
Ugyanazt a pályázatot napi és heti nyereményként kizárólag egyszer sorsolhatják ki. A fődíj sorsolásán viszont minden, a feltételeknek megfelelő pályázat részt vesz.

Ehhez már csak annyit tennénk hozzá, hogy az olvasónk megkereséséből fakadó kérdéseinket február 2-án küldtük el a cégnek, és február 3-ától változtatták meg a játékszabályokat.

Más láncoknál van limit

A.-ék bámulatos szerencséje alapján kíváncsiak lettünk volna, hogy a lánc válaszáig hány blokkot töltöttek fel a vásárlók egy-egy nap, és hányan lehettek, akik több blokkot töltöttek fel, de választ nem kaptunk. A „tíz zsemle tíz blokkal” felvetésre is gondolva azt is tudakoltuk, az eddigi nyertesek milyen összegű blokkokkal nyertek, de ezt az információt sem osztották meg velünk.

Más láncoknál is dívik egyébként mostanában a blokkfeltöltős nyereményjáték. Nemrég zárult le a Penny akciója, nálunk minimum ötezer forintos vásárlást lehetett regisztrálni. A Tescóé még zajlik, ők feljebb tették a lécet, és nyolcezer forintot kell legalább vásárolni egy blokkon a regisztrációhoz. Kérdeztük az Aldit, hogy ők milyen okból nem határoztak meg minimális összeget a blokkfeltöltésnél. Erre talán az lehet a válasz, amit említettek, hogy minden vásárlójuknak meg akarták adni a nyerési esélyt.

The post Bundát sejtett az Aldi nyereményjátékánál olvasónk – megváltoztatták a szabályt first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük