Újbudán megállapodott az ellenzék a közös jelöltben, és az LMP is benne van

A budapesti kerületek közül elsőként Újbudán született megállapodás a demokratikus ellenzék pártjai között, írja közleményben Újbuda ellenzéki összefogása.

László Imre, Újbuda polgármestere bejelentette: az öt ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd – a Zöldek Pártja és az LMP – Magyarország Zöld Pártja megállapodtak egymással, hogy folytatva az eddigi sikeres együttműködésüket, közös képviselőjelölteket indítanak a június 9-i önkormányzati választáson.

Közösen kívánjuk a munkát folytatni, hogy terveinkkel összhangban Újbudát haladó szemléletű mintakerületté, biztonságossá és zölddé formáljuk, ahol nemcsak figyelünk, de vigyázunk is egymásra.

– mondta a polgármester.

Orosz Anna, a kerület országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a koalíciós pártok egy erős és befogadó kerületért dolgoznak, ahol érték a zöldterület, ahol a legfontosabb, hogy a gyerekeknek jó legyen a bölcsődékben és óvodákban, ahol a kerületiek egészségén sosem spórolnak. Elmondta: ahhoz kérik a választók felhatalmazását, hogy tovább dolgozhassanak egy zöld, szolidáris és szabad Újbudáért.

The post Újbudán megállapodott az ellenzék a közös jelöltben, és az LMP is benne van first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük