Vujity Tvrtko fia több mint 59 órán át World of Warcraftozott, és ezzel Guinness-rekorder lett

„Barnabás a csúcson” – így kezdte pénteki Facebook-posztját Vujity Tvrtko. A riporter bejegyzésében leírta:

Középső gyermekem, Vujity-Zsolnay Barnabás hivatalosan is Guinness-rekorder lett. Sikeres világcsúcskísérlete minden egyes lépését a jótékonyság mozgatta, nyereményét rászorulóknak adta.

A folytatásban Tvrtko azt írja, az értesítést már megkapták, az oklevél és a hivatalos okiratok még úton vannak, de a Guinness hivatalos oldalán már fent van az elért eredmény.

A húszéves Vujity-Zsolnay Barnabás is posztolt a Facebookra, ebből derült ki, hogy a World of Warcraft nevű számítógépes játékkal játszott, ezzel döntött rekordot.

Tudom, hogy sokáig tartott, én is már alig bírtam ki, DE meglett!! Hivatalosan is én vagyok a World of Warcraft játék Guinness World Record-ere 59 óra 20 perc és 12 másodperccel. 2020-ban volt az első sikeres kísérletem, de azt gyorsan meg is döntötték 2x. Nagy robbanás ez nekem, hogy az idei 2024-es évet ezzel az örömmel kezdhetem!

Posztja végén arra kérte azt, aki szeretné megdönteni a rekordját, hogy jótékonysági célból tegye, majd azt üzente neki: „Azonnal vissza fogom szerezni és sok szerencsét!”

The post Vujity Tvrtko fia több mint 59 órán át World of Warcraftozott, és ezzel Guinness-rekorder lett first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük