Megugrott a fizikai munkát végzők órabére

Csaknem 20 százalékkal, 1630-ról 1952 forintra nőtt tavaly év végére a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ám ebben a decemberi minimálbér-emelés mértéke is megjelenik már. A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb volt a bérek növekedése. Ezt a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder, illetve a Moore Hungary tanácsadó tudatta az MTI-vel.

A Trenkwalder csaknem 7000 munkavállaló béradatait feldolgozva állapította meg, a legtöbb régió fizikai átlagórabérei között nincs jelentős eltérés, 1700-1900 forint közötti sávban mozognak, de a mezőnyből kiugrik a Közép-Dunántúl, Közép-Magyarország és a főváros. Előbbi régióban 2100 forint az átlagos órabér, ami a két utóbbiban a 2600 forintot közelíti.

Hamrák Viktor szolgáltatási igazgató szerint az első látásra kiugró növekedésben szerepet játszott egy egyszeri hatás is: a minimálbér-emelés kivételesen már a decemberi béreknél érvényesült, enélkül becslésük szerint 13-15 százalék között alakult volna a béremelkedés éves üteme. Mivel decemberben már csak 5,5 százalékos volt az infláció az egy évvel korábbihoz képest, a reálbérek a 2023-ban tapasztalt visszaesés után ismét növekedési pályára kerültek.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint hatvan, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetőjének béradatait vizsgálta. A havi bruttó 700 ezer és 1 millió forint közötti sávban dolgozóknál a béremelkedés 2023 negyedik negyedévében átlagosan 10,3 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Hajnal Péter, a cég ügyvezető partnere közölte, a szellemi munkát végző középvezetőknél jellemzően csak januárban rendezik a fizetéseket, ennek ellenére már e körben is két számjegyű lett év végére a bérnövekedés üteme. Bár számos vállalkozás finanszírozási gondokkal küzd, a munkahelyek többségénél középvezetői szinten biztosított lehet a reálbérek újbóli növekedése.

A Moore Hungary adatai szerint az országos szinten már több mint 60 ezer munkavállalót foglalkoztató szolgáltatóközpontok (SSC-k) középvezetőinél 9,3 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt év során. Hangsúlyozták: továbbra is viszonylag magas, 4 százalék körüli mind a kilépési, mind a belépési forgalom ebben a körben. Ezt a cégek jövőre – a növekvő verseny miatt – várhatóan magasabb bérekkel igyekeznek majd mérsékelni.

The post Megugrott a fizikai munkát végzők órabére first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 2 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük