Amerikai hadihajókat támadtak húszi lázadók

A jemeni húszi lázadók hétfőn közölték, hogy rakétatámadást intéztek egy amerikai hadihajó ellen az Ádeni-öbölben, az amerikai hadsereg azonban nem számolt be ilyenről – írja az MTI.

Jahíja Szárea, az Irán által támogatott jemeni síita lázadók szóvivője közölte, hogy a támadás célpontja a Lewis B. Puller nevű, korábban az Arab-tengeren állomásozó mozgó tengeri támaszpont volt, bizonyítékkal azonban nem szolgált arra, hogy a rakéta célt ért volna. Hozzátette: a lázadók továbbra is támadni fogják az Izraelt támogató, illetve az amerikai vagy brit hajókat, amíg a zsidó állam nem állítja le hadműveletét a palesztin lakosságú Gázai övezetben.

Egy névtelenül nyilatkozó amerikai védelmi tisztségviselő az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy nem érkezett jelentés az amerikai haditengerészet különleges egységének (Navy SEAL) tengeri bázisaként szolgáló hajó elleni rakétatámadásról.

Az Irán által támogatott, Jemen legsűrűbben lakott területét ellenőrzésük alatt tartó húszi lázadók a Gázai övezeti izraeli hadművelet miatti tiltakozásul november 19. óta számos drón- és rakétatámadást hajtottak végre a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi vagy hadihajók ellen. A vörös-tengeri támadásokra reagálva a brit és az amerikai légierő az elmúlt hetekben több összehangolt támadást intézett a húszik jemeni katonai létesítményei ellen.

The post Amerikai hadihajókat támadtak húszi lázadók first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük