Itt a brüsszeli vizelő kisfiú északi párja, a magán könnyítő koppenhágai férfi

Brüsszel legendák övezte jelképe, a bronz Manneken Pis több mint négyszáz éve, 1619 óta áll már ellen az elemeknek, a város lakói pedig 1698 óta rendszeresen felöltöztetik.

A mindössze ötvennyolc centimétere magas mű az évszázadok során számos másikat inspirált, van azonban köztük egy, ami első látásra teljesen érthetetlennek tűnik:

ez a dán szobrász, Claus Carstensen 2005-ben felavatott bronz műve, a Tisseren, azaz A vizelő,

ami a Koppenhágai Egyetem északi kampuszán, a gyógyszerész- és fogorvoshallgatóknak helyet adó Panum nevű épület felé fordulva könnyít magán.

Az életnagyságú alakhoz persze mögöttes jelentéstartalom is kötődik: a territoriális viselkedést mutatja be, így

a hatalom, illetve az emberi ösztönök jelképe, egyúttal azonban a köztéri művészettel kapcsolatos elvárásokat is felrúgja.

A mű a hatvanhat éves művész egy jelenleg három darabból álló, saját alakját különböző testhelyzetekben ábrázoló sorozatának része – egyik társa szinte magzatpózba görnyed a közelben, a másik pedig egy székre állva, ingjét kezében tartva mutat maga elé.

The post Itt a brüsszeli vizelő kisfiú északi párja, a magán könnyítő koppenhágai férfi first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 2 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük