Ezeken a történeteken borzongtunk a horrorfilmek előtt

A legény egy nyitott sírra mutatott a sötét éjszakában: ez a lakásom, gyere velem! A lány ekkor döbbent rá, hogy szerelme valójában halott, sőt, egy lidérc, aki a holtak közé akarja őt vinni

– idéz Magyar Zoltán néprajzkutató egy rémtörténetből, amit eleink gyakran és széles körben meséltek borzongós, hosszú téli éjszakákon.

Mai életünket már nem szorítja korlátok közé a világos és a sötét váltakozása, ha kevés a fény, felkapcsoljuk a villanyt és sokszor észre sem vesszük, hogy mikor kel vagy nyugszik a Nap. A hideg, téli estéknek azért megvan a romantikája, ilyenkor az ember többet van otthon filmeket, sorozatokat nézve a kanapén, zenét hallgatva vagy valamelyik kütyüjét nyomkodva.

Vajon hogyan töltötték ezt az időt eleink? Odakint fagy volt és vaksötét, bent jó esetben egy-két mécses, petróleumlámpa adott némi fényt, vagy csak a tűzhely világított. Évezredekig éltek a természet ritmusa szerint, a hagyományos paraszti társadalmak még a múlt század elején is sok helyen érintetlenül léteztek Magyarországon. A mezőn, a szántón nem akadt tennivaló, jégbe fagyott a táj, miközben az éjszakák hossza ebben az időszakban 15-16 órára nyúlik.

Nem volt tévéjük, okostelefonjuk, különböző előfizetéseik, de még kanapéjuk sem, amin bekuckóztak volna. Volt viszont valamijük, amiből mi már csak morzsákat ismerünk: közösségük.

Magyar Földrajzi Múzeum / Kerekes J. Zoltán / Fortepan A befagyott Szamos, Kolozsváron, 1914-ben.

Táncok, éneklések, nagy nevetések, pletykák, mesék, és a rideg, félelmetes, hideg évszakhoz illő rémtörténetek időszaka volt ez lidércekkel, kísértetekkel, boszorkányokkal, élőhalottakkal. Illetve rengeteg munkáé a ház körül, amikre a vegetációs időszakban nem jutott idő, hiszen ne feledjük: tárgyaik többségét a mozsártól a kerítésig, az ingtől a párnáig mind ők maguk készítették el.

Dr. Tátrai Zsuzsannával és Dr. Magyar Zoltánnal, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársaival beszélgettünk.

Aktív, hangos elcsendesedés

A hólepte tájon az emberi tevékenység javarészt fűtött helyekre húzódott vissza, de ettől még ugyanolyan aktív maradt, mint nyáron. Munka és szórakozás váltotta egymást, sőt a legtöbb esetben e kettő szorosan összefonódott. Télen, a hosszú sötétség okán kicsivel többet alhattak, a családok sokat voltak együtt, a felnőttek ilyenkor hosszasan meséltek, kisebb-nagyobb munkákra tanították a gyerekeket, miközben keményen dolgoztak.

A hagyományos paraszti társadalomban az emberek racionálisan osztották be az idejüket, ekkor végezték a »téli munkákat«. Mindenki ezermester volt, hiszen annak kellett lennie

– mondja a 24.hu-nak Tátrai Zsuzsanna.

A férfiak kifaragták a különféle munkaeszközöket, a mozsarakat, szerszámokat, mosósulykot, bútorokat, szíjakat készítettek, gyakorlatilag mindent, amire a háztartásban és mezei munka során vagy az állatok körül szükség volt. Lehozták a padlásról a korábban gyűjtött vesszőt, javítgatták vele az oldalfalakat, a kerítést, ólakat, kosarat fontak. Az asszonyok a lent, a kendert dolgozták fel iszonyú munkával: a kócos növényi rostokat állandóan nyálazva fonták a fonalat.

Ezek még zömében egyedül végzett munkák voltak, az adventtel kezdődő és vízkeresztig tartó karácsonyi időszak egyébként is az elcsendesedésről, befelé fordulásról szólt, de nem a magányról. Sőt, annyira azért csendesek sem voltak.

A jeles napokon, mint például Miklós, János, István napján, megbolydult a falu, végigjárták a névnaposokat vagy éppen karácsonyt köszöntöttek a rokonoknál, barátoknál. Ilyenkor tartották a disznótorokat, amik ugyancsak közösségi eseményeknek számítottak, a férfiak és a gyerekek nagyobb csoportokban gyakoroltak betlehemre, kántálásra, vagyis a karácsonyhoz kötődő előadásokra.

Szabad a csók!

A vízkereszttől a nagyböjt kezdetéig tartó időszak viszont már „hivatalosan is” a hangos vigasság, mulatságok ideje volt, ekkor indultak be igazán a szórakozással egybekötött közös munkák. Az emberek jellemzően nem és kor szerint alkottak kisebb közösségeket, külön volt például asszonyfonó és lányfonó, de közösen történt a kukorica- és a tollfosztás is. Énekeltek, meséltek, jósoltak, beszélgettek munka közben, a legnagyobb élet a lányfonóban zajlott.

Ide bejártak a legények, udvaroltak, élcelődtek, a lányok mágikus praktikákkal (pl. kapcafőzés) próbálták odacsábítani őket. És míg máskor a szerelmes párok egymás kezét sem foghatták meg nyilvánosan, a fonóban a fiúk az ölükbe ültették, megcsókolták a leányokat

– emeli ki a néprajzkutató.

Egy szó, mint száz, ez a kopott, fekete-fehér fotók alapján elképzelt világ színesebb nem is lehetett volna. A közösség együtt lélegzett úgy, ahogy ma elképzelni is nehéz. A kemény munkát nem hagyhatták el télen sem, ám ezt rengeteg vidámsággal és közös élménnyel vonták össze.

Semmelweis Egyetem Levéltára / Fortepan

Szükség is volt rá, hiszen a babonaság is életük szerves részét képezte, a hiedelmeken pedig a hosszú sötétség semmiképp nem segített túllépni. Őseink talán még nálunk is jobban borzongtak a sötétségtől, mégis hozzánk hasonlóan valami érthetetlen vonzódást éreztek a félelem iránt. Pontosabban nehéz lenne racionális okokkal magyarázni a horrorfilmek népszerűségét, amit akkoriban a rémmesék és rémtörténetek jelentettek, és éppen a sötét, téli esték hozták el fő szezonjukat.

A halott vőlegény

Valahol persze érthető, a barátságtalan, zord környezet igen határozott irányba tereli a fantáziát. Kint fagyos szél süvít, bent a tűz fénye táncol, az emberek együtt vannak, ráérősen, nyugalomban, ilyenkor kerültek elő a hosszú tündérmesék, csodás elemeket felvonultató vagy vérfagyasztó történetek.

Mindenki ismert ilyeneket, és minden közösségben volt olyan, aki hátborzongató részletességgel, rendkívül hatásosan tudta ezeket előadni

– mondja lapunknak Magyar Zoltán.

A halott vőlegény történetét például széles körben és tucatnyi változatban mesélték nemzedékeken át, gyökerei az antik időkig nyúlnak vissza. A részletek, így a hatás is nyilvánvalóan az előadó tehetségén múlik, egész hosszúra is elnyújthatták, most csak a szűk tartalmát mutatjuk be.

Adott egy lány, a szeretőjét elvitték katonának, és meghalt a csatában. Várja és várja, epekedik utána, mire a legény egy éjszaka hirtelen megjelenik: lóháton ül, hívja a szerelmét, hogy tartson vele. A lány persze boldogan pattan mögé, hosszan lovagolnak a holdfényben, a mesélő itt már utal arra, hogy a fiúval valami nincs rendben: „Jaj, de szépen süt a Hold, megy az eleven és a holt”.

A lány viszont boldog, hogy visszakapta a párját egészen addig, amíg az éjszaka közepén egy üresen tátongó sírhoz nem érnek. „Itt a lakásom, bújj be” – mondja a katona, a lány ekkor döbben rá, hogy szerelme valójában egy életre kelt halott, lidérc, aki magával akarja vinni. Furfanggal kell szabadulnia, ezért megkéri, hogy menjen inkább ő előre, mutassa meg, hogy kell csinálni. Majd amíg a fiú bemászik a gödörbe, ő elszalad.

A ravatalozóban talál menedéket, de nemsokára dörömböl a legény: „Halott, add ki az elevent!” Megmozdul erre a ravatalon fekvő halott, nyitná az ajtót, de hirtelen megszólal a kakas: az éjszakának vége, a holtak ideje lejárt. Hónapokig tart, mire a lány sok rémség közepette hazajut, de végül szerencsésen megmenekül.

Nagypál Géza / Fortepan

Az ördögszerető

Egy másik gyakori, rengeteg verzióban élő rövid történet Az ördögszerető. A fonóban játszódik, ahol a lányok a legényekkel kacérkodnak, csak egyetlen leánynak nincs még szeretője. Szégyenkezik, búslakodik emiatt erősen, mígnem egyszer csak kifakad: „Bárcsak lenne nekem is valakim, az se baj, ha maga az ördög”!

Másnap nyílik az ajtó, idegen, fess legény lép be és azonnal a lány mellé ül, udvarolni kezd. Ennél boldogabb már nem is lehetne, a többiek már nem csúfolják, inkább irigylik, ám amikor leejti az orsóját és lehajol érte, észreveszi, hogy a fiúnak patás lólába van. Tényleg maga az ördög.

Nagyon megijed, próbálna tőle szabadulni most már, de nem egyszerű – társai is segítenek, különböző tanácsokkal látják el. Egyes változatok szerint mágikus eljárásokkal végül sikerrel jár, míg mások úgy tartják, az ördög másnap is visszatér, és magával viszi a lányt, aki elkárhozik.

A boszorkányok bosszúja

Valójában se szeri, se száma a hasonló rémtörténeteknek, illetve tündér- és varázsmeséknek a magyar hagyományban boszorkányok, lidércek, kísértetek főszereplésével. Míg a komolyabb előadásokhoz mesemondó vénára volt szükség, a kisebb történetekből mindenkinek volt pár a tarsolyában.

Ilyen volt a lucaszéke, amely talán még ma is az ismertebb hiedelmek közé tartozik. E szerint aki a karácsonyi éjféli misén lucaszékére állt, megláthatta a boszorkányokat: oldalazva mentek be az ajtón széles agancsaik miatt, és az oltárnak háttal ültek le.

E történet már csak azért is népszerű volt a téli társas összejöveteleken, mert a néphit szerint így lehetett azonosítani a közösségnek káros, ártó személyeket

– fogalmaz a kutató.

Emellett jókora bátorság szükségeltetett hozzá, mert a boszorkányok bosszút akartak állni leleplezőjükön. Az illetőnek ezért még a mise vége előtt menekülnie kellett, futás közben mákot szórt maga mögé: amíg a boszorkányok azt szedegették a földről, ő egérutat nyert.

The post Ezeken a történeteken borzongtunk a horrorfilmek előtt first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük