Albán vezetője lett az észak-macedóniai átmeneti kormánynak

Talat Xhaferit, a legnagyobb albán kisebbségi párt, a Demokratikus Unió az Integrációért politikusát választották meg az északmacedón átmeneti kormány elnökének vasárnap Szkopjéban. Ez az első alkalom, hogy a nyugat-balkáni országnak albán nemzetiségű kormányfője van.

Dimitar Kovacsevszki miniszterelnök csütörtökön adta be lemondását annak érdekében, hogy a májusra tervezett parlamenti választások előkészítéseként megalakuljon egy átmeneti kormány. A szkopjei törvényhozás 2016-ban fogadta el azt a törvényt, amely szerint ügyvivő, átmeneti kormány veszi át az ország irányítását száz nappal a várható parlamenti választások előtt annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a választási manipulációk és csalások. Dimitar Kovacsevszki 2022 januárja óta vezette a szkopjei kormányt.

Sztevo Pendarovszki északmacedón köztársasági elnök a korábbi kormánykoalíciós megállapodásnak megfelelően vasárnap megbízta a korábbi házelnököt az átmeneti kormány vezetésével.

Az ideiglenes kormányban az ellenzéknek is jutottak miniszteri helyek. A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért (VMRO-DPMNE) két miniszteri helyet kapott, a belügyi és a munkaügyi tárcát vezetik a jövőben, valamint három tárcánál vannak miniszterhelyettesei.

A parlamenti választásokat május 8-án, szerdán tartják az elnökválasztás második fordulójával egy időben. Az elnökválasztás első fordulója április 24-én lesz.

The post Albán vezetője lett az észak-macedóniai átmeneti kormánynak first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük