„Két roma, akik melegek. Egy pár. Funky zene, táncos, csipetnyi rasszizmus”

Ne legyen már ilyen benne, hogy cigánytelep. Valami jót akarok.

Ha álmokról van szó, két roma fiatal, Gagyi Gergő és Váradi Lénárd nem fél nagyban gondolkodni. A pár szerette volna megírni életük és szerelmük igaz történetét, mégpedig egy musical forgatókönyvének köntösében. „Két roma, akik melegek. Egy pár. Funky zene, táncos, csipetnyi rasszizmus” – ahogy Gergő összefoglalja a róluk szóló dokumentumfilmben.

Az eredeti ötlethez öt évvel ezelőtt alkotókat kerestek, Lénárd minden követ megmozgatott: a Nemzeti Filmintézet titkárságától megszerzett egy produceri listát, majd sokaknak elküldte a levelét, amelyben segítséget és támogatást kért. Így találkoztak Oláh Katával, aki megbeszélte velük, hogy elkíséri őket az álmuk megvalósításának útján, remélve, hogy ennek keretében egy dokumentumfilm készülhet. Ez lett a Keskeny út a boldogság felé – amely a fent idézett mondattal indul.

A filmet idén tavasszal a görögországi Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be – a fiúk ekkor voltak először külföldön, ekkor laktak először szállodában, ekkor látták először a tengert. Azóta volt és lesz is jó pár újabb meghívásuk különböző fesztiválokra, mesélik a Jászai Mari téri találkozónkon, hangsúlyozva, hogy a helyszín már csak amiatt is különleges, mert itt találkoztak hárman először öt évvel ezelőtt.

Sokan kinevettek volna régen, ha azt mondom, hogy megyek Thesszalonikibe

– mondja Lénárd, Gergő pedig közben már azon tűnődik, milyen szettet válasszon a következő alkalomra: fekete póló, sárga napszemüveg, hófehér cipő a koncepció. „Legutóbb is legalább három cipőt hoztál magaddal”, veti közbe Kata. Gergő közben azon tűnődik, hogy egy kivágott nyakú póló zakóval mégis a jobb választás.

Mohos Márton / 24.hu Oláh Kata, Gagyi Gergő és Váradi Lénárd

Lénárd közben még kicsit elidőzik a múlton. „Az én környezetemben az volt a megszokott, hogy »jó lesz neked ott közmunkán lapátolni, az a normális, az elvárt, ne lépj ki ebből«. Minden volt osztálytársam ebben van: gyerek, közmunka vagy esetleg gyár. Én ezt nem fogadtam el.” Már akkor is elhitte, hogy megvalósul az álma, amikor mások még nem hitték el neki.

Mindketten a salgótarjáni Jónás-telepen nőttek fel, nehéz körülmények között. „Sokan azt várták, hogy majd láthatják a dokumentumfilmben a szegényeket, és mondhatják, hogy »jaj, egyem a szívüket, meghalnak éhen«. Ez a film nem ezt mutatja, és ennek én nagyon örülök, mert nem szeretem magam sajnáltatni – semmilyen körülmények között. Irtózom ettől. De Kata olyan részeket mutat be, aminek ehhez semmi köze” – hangoztatja Gergő.

Megismerkedésüknek nincsen könnyfakasztó, romantikus története, röviden így foglalja össze Lénárd:

Nyolc évvel ezelőtt rám írt a Facebookon, hogy lenne-e kedvem szexelni. Azóta vele vagyok.

Munkalehetőségek híján mindig a tervek között szerepelt a fővárosba költözés, de Gergő eleinte ódzkodott a lépéstől. A Katával való találkozás biztosan adott egy löketet annak, mondják, hogy végre rászánják magukat a lépésre. Meglehet, hogy egyébként még mindig ott lennének.

„Sokszor gondolkozom azon, hogy olyan kár, hogy nem tudunk kipróbálni egy másik útvonalat. Éljük az életünket egy bizonyos úton, és nem tudjuk, mi lett volna akkor, ha nem keresztezi egymást az utunk valakivel”, jegyzi meg ennek kapcsán a rendező. Már sosem fog kiderülni, miként alakult volna a sorsuk akkor, ha nem indul el a forgatás. Csak azt tudjuk, hogy a fiúk vettek egy nagy levegőt, és felköltöztek Budapestre.

Makabor A Keskeny út a boldogság felé című film egy jelenetképe.

A salgótarjáni gondolkodásmódjukhoz eleinte drágának tűntek a pesti albérletek, féltek, hogy az ehhez szükséges rengeteg pénzt nem tudják majd előteremteni, de aztán kellemesen csalódtak, úgy érzik, meg lehet itt is élni. Lénárd eleinte aggódott, hogy érettségi nélkül milyen munkát találhat, de aztán a takarítótól kezdve a parkolóellenőrön át a promóterig mindig akadt valami.

Gergő a közétkeztetésben dolgozik, iskolákba és óvodákba hord ételt. Visszatérő tapasztalata, hogy szerinte az emberek nem látják meg a rossz dolgok mellett a jót, ebből pedig a munkája során is igyekszik kibillenteni azt, akivel találkozik.

Mindig emlékeztetem őket, hogy egészséges a gyermeked? Igen. Élsz? Igen. Ettél ma már? Igen. Mosolygunk? Igen. Ők meg mondják, hogy »na, megjött Gergő, már hozza a jókedvet«. Azt megtanultam az élettől, hogy nem azzal fogjuk megoldani a problémáinkat, ha idegeskedünk rajta.

Adódtak már reménytelennek tűnő élethelyzetek, egyszer például hazamentek a munkából, aztán este tízkor váratlanul ki kellett költözniük az albérletből. Akkor jobb híján Lénárd nagymamájánál húzták meg magukat – aki unokája elmondása szerint nem igazán kedveli a melegeket, mégis befogadta őket egy hétre. „Ott elindult köztünk valami. A legváratlanabb helyzetekben születhetnek a legváratlanabb megoldások. És még az is kiderült, hogy szeret a mamám. Utána új albérletet is találtunk.”

Hiába költöztek a fővárosba, ismertek meg rengeteg új közeget, itt is leginkább kettesben szeretnek lenni. Gergő igazi rajongással beszél Budapestről: öröm volt eljönni egy olyan „halott városból”, mint Salgótarján, ahol „este nyolckor már mindenki otthon fekszik.” Itt sosem lehet unatkozni, nyáron például sokszor hosszú sétákra indul zuglói otthonukból, hogy csak nézze az embereket és a városi nyüzsgést.

Mohos Márton / 24.hu

A musical és a dokumentumfilm ötletéhez is Lénárd ő ragaszkodott. Gergő ugyan mindig szeretett volna zenei pályafutást, de aztán folyton a munkát helyezte előbbre. Lénárd sosem hagyta annyiban, „ő indította el azt a lavinát, amit én meg akartam állítani, mert hülyeségnek tartottam, de nem engedett, addig mondta, amíg engedtem neki a végén, úgyhogy végigvittük.” Gyakran ő volt a fal, amibe a párja beleütközött, holott neki kellett volna a legjobban támogatni. Veszekedésből is jutott bőven, de Lénárd kitartott.

Csodálatos, hogy megkapták egymást az élettől

– mondja Kata, aki szerint a kettejük kapcsolata is egy példa arra, hogy bár banálisnak tűnhet, de tényleg a szeretet a legfontosabb. Hogy két ember húzza, építi és kiegészíti egymást. „Gergő csupaszív, csupa őszinteség, megtanította neki, hogyan ki kell mondani, amit gondolunk, néha veszekedni, kiabálni kell, kiadni magunkból, ami bánt. Nem cipelni magunkkal, ahogy azt annyi mindenki csinálja. A Jónás-telepen is kihasználták a jó szívét, ha semmije nem volt, azt is odaadta volna másnak. Lénárd ezért is akart elmenni.”

A dokumentumfilm egy „családi vállalkozás” műve, Kata férje operatőrként, lánya producerként vett részt az alkotói folyamatban – a történet ívén is végig együtt gondolkodtak. Mivel Magyarországon nem kaptak pénzt a filmre, külföldön igyekeztek támogatókat szerezni, és ahogy a rendező visszaemlékszik, két dologra próbálták őket visszatérően rábeszélni.

Az egyik, hogy mutassunk még több nyomort, több felvételt a telepről. Mondtam, hogy köszönjük, nem szeretnénk, azt már sok másik filmben láthatták. A másik, hogy ugye megcsináljuk a musicalt, lesz benne casting, tánc meg minden. Mondtam, hogy nem, csak azt vesszük fel, ami a valóságban történik.

Olyan filmet szeretett volna csinálni, amit ugyanúgy tud élvezni Gergő családja és a budapesti barátai is. Nem egy fesztivál kurátoraihoz akart szólni. Azért persze jó érzés volt eljutni egy fesztiválra, de elsősorban a fiúk miatt. „Amikor Thessalonikiben a hatalmas vásznon láttuk saját magunkat, azt mondtuk, hogy teljesült az álom. Musicalfilmet akartunk, aztán mi lettünk a főszereplők”, mondja Gergő.

Makabor Lénárd és Gergő a Keskeny út a boldogság felé című filmben.

Ekkor szembesültek azzal, ami számukra a film üzenete is: ha egy ember akar valamit, akkor el is tudja érni az álmait, persze, ha nemcsak álmodozik, hanem tesz is érte. „Mi, itt Pesten annyira tudjuk sajnálni önmagunkat, mindent képesek vagyunk a körülményekre fogni. Ezt tőlük még sosem hallottam” – teszi hozzá Kata.

Thessalonikiben például az első dolog, amit Gergő kérdezett tőlem, az volt, hogy »jó, de itt vannak romák?«. Meg akarta őket keresni, hogy tud-e velük beszélgetni.

Az itthoni vetítések kapcsán mindannyian arra vágynak, hogy legalább néhány roma gyermekhez eljusson az alkotás. Mostanra ez az álom is valóra vált. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) tartott, január 28-ai hivatalos bemutató előtt Szegeden, Miskolcon, Pécsen is jártak már vetítéseken – a film a BIDF-en január 28-án és 29-én forog, februárban pedig néhány alkalommal még budapesti művészmozikban is látható lesz –, amelyeket követően számos üzenetet kaptak arról, hogy valamit elindítottak a nézőkben. „Írták, hogy olyan érzésük van, mintha ismernének minket. Más azt, hogy nem a melegséggel szimpatizál, hanem azzal, amilyenek mi vagyunk.” Remélik, hogy a látottak képesek erőt adni azoknak, akik ugyanúgy kénytelenek titkolózni, ahogy egykor nekik kellett.

A filmben fontos szerepet kap a vallás is. Mindketten hívő emberek ugyanis, akik bűnként élték meg a kapcsolatukat. Egy hívő közösséggel való beszélgetés során szembesülnek azzal, hogy nincsenek egyedül. Hogy egyáltalán nem minden keresztény ember szerint bűn a melegségük.

Mohos Márton / 24.hu

„Gergő, annyira hosszan ne idézd megint a Bibliát, légyszíves, de mondhatod” – kéri Kata, amikor szóba hozom a témát. „Ha a Bibliát nézzük, akkor igen, bűn, de Isten igéje azt mondja, hogy kegyelmezek, kinek kegyelmezek, irgalmazok, kinek irgalmazok. Istené a kegyelem. Majd ő eldönti, kinek bocsátja meg a bűneit. Az emberek ne ítélkezzenek se melegek, se mások felett. Nincs joguk hozzá” – foglalja össze Gergő.

Arra a kérdésre, hogyha lenne egy biztonságos módszer, amellyel heteroszexuálissá válhatna, vállalná-e, Gergő a filmben még igennel felel. Öt év kellett, hogy ebben meginogjon.

Akkor nagyon gyorsan rávágtam, hogy igen. Most nem tudnám megmondani. Szeretek melegnek lenni, na.

A rendező szerint a szülők is rengeteget tanulhatnak a filmből. „Háromgyerekes anyaként azt akarom üzenni, hogy szülőként próbáljuk meg elfogadni a gyerekeinket bármilyennek. Mindegy, hogy a melegségről van-e szó, vagy arról, mi akar lenni, mit akar csinálni. Férjhez akar menni? Gyereket akar szülni? Vagy nem? Az identitását akarja felvállalni? Egy életen át visszük magunkkal azt, amit a szüleink adnak nekünk gyerekkorunkban. És nagyban befolyásolja az életünket, hogy elfogadnak-e vagy sem.”

Az eddigi vetítéseken is azt tapasztalták, hogy a nézők hamar megfeledkeztek arról, hogy egy meleg párról szóló filmre ültek be. Egy szerelmespárt láttak. „Csak attól félünk, amit nem ismerünk, és valójában ugyanúgy élünk, ugyanolyan a kapcsolatunk. Sokkal több bennünk a közös, mint a különbség”, szögezi le Kata. A legkedvesebb talán mégis a salgótarjáni családi bemutató volt. Sírtak, nevettek, együtt éltek a filmmel, emlékszik vissza a rendező. Gergő hozzáteszi: „Ott mindenki ismert minket, aztán jöttek oda, hogy »jaj, hát ti ugyanolyanok vagytok, a filmben, mint a valóságban, mint mi«.”

A Keskeny út a boldogság felé visszatérő eleme, ahogy a fiatal pár különböző híradásokból szembesül azzal, hogy aznap épp milyen módokon nyirbálta meg a kormány a melegek jogait Magyarországon, vagy a házelnök hogyan hasonlította őket a pedofilokhoz. A rendező azt mondja, mivel külföldi bemutatókban is gondolkodtak, muszáj volt kontextusba helyezni Gergő és Lénárd történetét, akik egy idő után már maguk is tudatosan olvasták ezeket a híreket.

Mielőtt elköltöztek Salgótarjánból, sosem voltak Pride-on vagy akármilyen tüntetésen, igazából azzal sem voltak tisztában, milyen jogaik vannak. Ehhez képest Lénárd először egyedül is kilátogatott egy demonstrációra, majd a következő Pride-felvonulásra már együtt mentek el. „Ott láttam, hogy mennyi meleg van a világban, istenem” – fűzi hozzá Gergő.

Mohos Márton / 24.hu

A film legfontosabb fejlődéstörténete egészen biztosan Gergő édesapjáé. Amikor otthon elmondta neki, hogy meleg, édesanyja ordibált, tört, zúzott, az apja viszont csak ült és nézett maga elé. A roma kultúrában a homoszexualitás nem megengedett. Amikor felvállaltam, hogy meleg vagyok, kidobtak a házból”, emlékszik vissza a filmben. „Nem értelek téged”, mondja az egyik jelenetben a fiának az édesapa, majd az alábbi párbeszéd játszódik le köztük:

– Mivel jobb ő, mint egy lány?
– Mivel? Hát, hogy fiú.

„Azért változhatnál” – kapja meg ekkor Gergő. Aztán váratlan esemény történt a család életében: meghalt az édesanyja. A temetés miatt a fiúk hazakényszerültek, ám ez tette lehetővé azt is, hogy a család elinduljon egy hosszú úton, amely végén az apa egészen másképp viszonyul fiához, mint egykor. „Le a kalappal előtte” – mondja Gergő. Lénárd pedig örül, hogy végre nem kell kikerülnie a párja családját. Ez elképzelhetetlen volt néhány évvel ezelőtt. „Engem is megszeretett az apja.”

„Én most tudom meg a te életedet” – mondja Lénárd Gergőnek a film egyik jelenetében, ami jól mutatja, mennyi mindent tanultak egymásról az elmúlt öt évben. Gergő édesanyjának halála kapcsán rengeteg dolgot leírt magáról, gyerekkoráról, majd párja is így tett, aztán ezeket felolvasták egymásnak.

A boldogság szó merőben mást jelent nekik. Lénárd egy szóval le tudja írni: szeretetet. Gergő egy kicsit másképp gondolkodik erről. Csakis, szigorúan a szerelemhez köti. „Az ember akkor boldog, amikor nem fél. Hanem egész. És az egy párral tud lenni. Nekem ne mondja senki, hogy képes boldog lenni egyedül. Lénárddal biztonságban érezzük magunkat, az az űr, ami bennünk van, ki van töltve. Csak a szerelem tudja megadni a boldogságot.”

A film egyik jelenetében Lénárd úgy fogalmaz, hogyha a musical készültének folyamatát egy tábla Milka csokoládéval akarná szemléltetni, akkor még csak az első kockánál járnak. Most, ahogy épp a dokumentumfilmhez készült plakátokat dedikálják – és Kata kéri, hogy ő is írja bátran olyan nagyban a nevét, mint a társa –, úgy vélekedik: azóta sem tartanak több kockánál, de majd most nekiállnak. Gergő csak annyit mond:

fognak még hallani rólunk.

Mohos Márton / 24.hu

The post „Két roma, akik melegek. Egy pár. Funky zene, táncos, csipetnyi rasszizmus” first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük