Csaknem 30 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie Donald Trumpnak rágalmazás miatt

A bíróság több mint 83 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte Donald Trumpot rágalmazás vádjával pénteken egy 1996-ban gyökerező ügy miatt, a volt elnök fellebbezést tervez – írja az MTI.

A volt elnök ügyében eljáró New York-i esküdtszék szerint E. Jean Carroll újságírót 18,3 millió dollár illeti meg a személyével kapcsolatban elhangzott valótlan állítások miatt kompenzációként, valamint 65 millió dollár büntető kártérítésként. E. Jean Carroll – aki egy ismert lap korábbi újságírója – amiatt indított rágalmazási pert, hogy 2019-ben Donald Trump még elnökként azt mondta: a nő hazudik, amikor azt állítja, hogy 1996-ban megerőszakolta. Donald Trump azt is hozzáfűzte, hogy Carroll politikai okokból és saját könyvének népszerűsítése érdekében tette az állítást.

A szexuális erőszak ügyében egy New York-i bíróság tavaly azt állapította meg, hogy Donald Trump nem követett el nemi erőszakot, ugyanakkor zaklatás miatt 5 millió dollárt ítélt meg a nő számára. A rágalmazási perben Lewis A. Kaplan bíró már tavaly megállapította Donald Trump felelősségét, a mostani tárgyalássorozat arról volt hivatott dönteni, hogy milyen mértékű kártérítés illeti meg E. Jean Carrollt.

Donald Trump a 83 milliós kártérítésről szóló döntés után közölte, hogy fellebbez. A közösségi médiaoldalán közzétett üzenetben jelezte, egyáltalán nem ért egyet a döntéssel, és azt írta, hogy az ellene folyó, „Joe Biden által elrendelt boszorkányüldözésről” van szó.

Álláspontja szerint a szólásszabadságról szóló első alkotmánykiegészítésből fakadó jogoktól teljes mértékben megfosztották. Donald Trump a tárgyaláson csütörtökön személyesen tett nyilatkozatot, amelyben felidézte 2019-es kijelentését, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: E. Jean Carroll „mondott valamit, amit én hamis vádaskodásnak tartottam”. Hozzátette, hogy hivatalban lévő elnökként tette a kijelentést, amivel az volt a célja, hogy saját magát, családját és az elnöki pozíciót vegye védelmébe.

Lewis A. Kaplan bíró, aki korábban megállapította Donald Trump felelősségét az ügyben, mindkét kijelentéssel kapcsolatban közbeavatkozott, és arra utasította az esküdteket, hogy ne vegyék figyelembe a volt elnök saját védelmében tett kijelentéseit.

The post Csaknem 30 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie Donald Trumpnak rágalmazás miatt first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 2 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük