718 millió forint felajánlást kapott Iványi Gábor egyháza, kifizetik az elmaradt béreket

Megérkezett az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) számlájára a 2022-es adóévre vonatkozó egyházi 1 százalékos személyi jövedelemadó-felajánlás a bejegyzett egyházat megillető állami kiegészítéssel együtt – írja a MET közleménye alapján a 444.hu.

Eszerint 73 418 adófizető mintegy 718 millió forintos támogatást adott a MET-nek, a felajánlók magas számának köszönhetően pedig további 516 milliós állami kiegészítéshez is jutottak.

Mint írják, a korábbi évekhez képest csaknem 50 százalékkal nőtt a befolyó összeg nagysága – vélhetően nem függetlenül attól, az utóbbi hónapokba milyen nehézségekkel kellett szembenézniük Iványiéknak.

Az elmúlt hónapokban a MET a dolgozóknak sem tudott bért fizetni, sokan fel is mondtak emiatt, és vidéki iskolákat voltak kénytelen bezárni. Most azt írják: „Az 1,234 milliárd forint jelentős részét ígéretünk szerint az elmaradt munkabérek pótlólagos rendezésére fordítjuk. Az utalások adminisztratív feldolgozása már megkezdődött, elindultak a lépcsőzetes kifizetések a jelenlegi és a volt munkatársaknak is.”

Hozzátették:

Ha az elmúlt félévben hozzájutottunk volna a törvény szerint járó állami normatív támogatáshoz, ezt az összeget nem elmaradt bérekre, hanem fejlesztésekre, felújításokra, béremelésre, tartozásaink rendezésére, felzárkóztatásra költhetnénk.

Továbbá kifejezték abbéli reményüket is, hogy a jövőben ismét hozzájuthatnak a normatív támogatásokhoz, „amelynek rendszeres beérkezése továbbra is nélkülözhetetlen a biztonságos működéshez.”

The post 718 millió forint felajánlást kapott Iványi Gábor egyháza, kifizetik az elmaradt béreket first appeared on 24.hu.

 Read More

​  

Visited 1 times, 1 visit(s) today

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük